Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Szegedy-Maszák Mihály: Esti Kornél

Mivel Esti nem epikai hős, a róla írt szöveg is kevert műfajú: az epika értekező műnemmel keveredik benne. Az a tény, hogy a történet és az értelmezés időpontja hangsúlyozottan különbözik egymástól, a történetek megformáltságát, sőt kitaláltságát, az elbeszélő mozzanatok fontosságát emeli ki. Az egyes részek egymásutánját az elbeszélés nem pedig a történet időrendje határozza meg, tehát Kosztolányi számára az Esti Kornélban az elbeszélő helyzet s nem a történet elsődleges. Ez indokolja, hogy az elbeszélés időtartamát, azaz ütemét nem a külső eseményesség szabja meg. A történésnek eseményekben szegény részletei szerfölött lassú ütemű elbeszéléssel párosulnak, éspedig nemcsak a már említett fejezetek egészében, hanem számos kisebb részletben is: a fiumei út elbeszélése során egyízben tíz-tizenöt másodpercnyi időközről hosszabb szöveg tudósít, mint amennyit ennyi idő alatt el lehet olvasni. Ebben a művében Kosztolányi minduntalan fölhívja az olvasó figyelmét az elbeszélő önkényére, s így nagyon messze távolodik a történeti értelemben vett realizmus jelrendszerétől. Az elbeszélés ütemét ő is — mint a széppróza több jelentős megújítója Henry James óta — a szereplők belső megközelítése miatt lassítja: a Gólyák elnevezésű részletben például egyazon történetet kétszer, kétféle nézőpontból beszél el. Az elbeszélő helyzet Kosztolányi az Esti Kornélban olyannyira hangsúlyozza az elbeszélő helyzet fontosságát, hogy e művében a történet nem több mondat- s jelentéstani szerkezetnél, csak az önálló szövegrészekben leírt beszédhelyzet révén válik epikus jellegűvé. Valamely elbeszélő időbeli, oksági vagy modális kapcsolatot teremthet az általa elmondott események között. Az Esti Kornél szövegében e legutóbbi uralkodó. Közelebbi meghatározásához öt szempontból vizsgáljuk meg az elbeszélő helyzetét. Arra a kérdésre keresünk választ, kicsoda beszél a szövegben, hányadik személyben, milyen igeidőben, a szereplőket kívülről vagy belülről láttatva, az ő nevükben, tehát objektív hangnemben, vagy nem az ő nevükben, szubjektív módon. Legelőször azt kell előre bocsátanunk, hogy az elbeszélő helyzet nem állandó az Esti Kornélban. Megadott szempontjaink szerint három nagyobb csoportba oszthatók a szöveg egyes részei. Tizenhárom fejezetben a belső objektív elbeszélés uralkodó. A bevezetésben és a Margitka című szövegrészben a megnevezetlen elbeszélőhöz kapcsolódik az egyes számú első személy, ami annyit jelent, hogy a történetelmondó szereplő hatáskörét vállalja magára. A mű egészében ez kivételszámba megy, hiszen ugyanez a nyelvtani személy sokkal gyakrabban társul Esti Kornélhoz, a VII. a IX., a XII., a XVIII. fejezetben, a Sakálok, a Gólyák, a Világ vége, a Kézirat, a Hazugság, a Sárkány, a Kernel Kálmán eltűnése, a Boldogság és a Barkohba című részben. A X. fejezetben az elbeszélő és Esti egymás után használja az egyes szám első személyt, a XI. és XIV. fejezetben az elbeszélő többes, a címszereplő egyes számú első személyben beszél. A szövegrészek második, szubjektív beszédhelyzetű csoportja ehhez képest annyira kicsi, hogy a szubjektív elbeszélést majdhogynem szórványosnak mondhatjuk az Esti Koméiban. Egyetlen egyszer, a gyermek Esti Kornélt bemutató II. fejezetben párosul külső nézőponttal. A III. és az V. fejezetben már a szereplők belső szemléletével társítódik. E három esetben egyes számú harmadik az uralkodó személy. Két további alkalommal, a IV. és a VI. fejezetben a külső