Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Szegedy-Maszák Mihály: Esti Kornél

jából állandó ütemben olvastuk az Esti Kornélt, újraolvasáskor viszont ez az ütem erős kilengéseket mutatott, a különböző részek nem egyforma arányban kötötték le a figyelmet. A török lányról, Kücsükről szóló történetet például szinte átugrottuk, a villamosút elbeszélését viszont lassabban olvastuk, mint először. Más és más mértékben találtunk még felderítetlent az egyes fejezetekben. Kétségtelen, ez az egyenetlen emlékezés nagyon sok egyéni mozzanatot rejt magában és fölveti a félreolvasás lehetőségét. Közhely, hogy az újraolvasás gyorsan viszi előre azt a folyamatot, amelynek során az ismeretek tapasztalatokká válnak. A szöveg első megismerésekor inkább csak öntudatlanul érzékeljük a benne található s megfeleléseken alapuló szerkezetet. Másodszorra már kialakult előfeltevések birtokában közeledünk a műhöz. Olvasói tapasztalatunkon múlik, hogy ezek az előfeltevések milyen mértékben szerveződnek elméletnek nevezhető egységes szempontrendszerré. Bizonyos, hogy az ilyen újraolvasás a szöveg egyes részeit kiemeli, más elemeiről viszont megfeledkezik, s ennyiben félreolvasást is eredményezhet. A tévedés kockázatát azonban vállalnia kell az értelmezőnek, mivel szükségképpen együtt jár az élmény racionalizálásával, átadni pedig csakis racionalizált befogadói tapasztalatot lehet, a közvetlen élmény a közlés szempontjából zűrzavarnak számít. Az elméletet sosem a tényekre viszik rá, ellenkezőleg; a tényt az elméleti megközelítés teremti meg. Ahogy Einstein írta K. R. Poppernak: „elmélet nem szerkeszthető a megfigyelés eredményei alapján, az elmélet csak kitalálható." (Idézi Wolfram K. Köck: Time and Text: Towards an Adequate Heuristics. In: J. S. Petőfi and H. Rieser eds.: Studies in Text Grammar. Dordrecht. 1973. 134. 1. A történet és az elbeszélés megkülönböztetése — mely fontos szerepet tölt be az Esti Kornélról adott értelmezésünkben — nem ennek az egyedi műnek olvasása közben alakult ki bennünk, hanem általában az epika elméletéből következő szempont. Kosztolányi ebben a művében a legtöbb részt az elbeszélés helyzetének ábrázolásával kezdi és zárja, közbe iktatva a történetet, tehát az eseménysort. Az egyes részek történetének időrendje általában nem bír jelentőséggel. Ennek igazságát csak kiemeli az a tény, hogy előfordul: egy későbbi fejezet történetének időmegjelölése Esti Kornél életének korábbi szakaszára utal. A XIII. fejezetben az özvegyet felkaroló címszereplő már beérkezett írónak számít, az Omelette à Woburn című szövegrészben viszont még alig fejezte be tanulmányévét. A történet időrendjének hagyományos előre haladását Kosztolányi nem tartja meg. Esti Kornél a bevezetésben tudatosan vállalja a töredékszerűség ellen-eszményét: „Minden regény így kezdődik: „Egy fiatalember ment a sötét utcán, feltűrt gallérral." Aztán kiderül, hogy ez a feltűrt gallérú fiatalember a regényhős. Érdekcsigázás. Borzalmas. [...] össze ne csirizeid holmi bárgyú mesével. Maradjon minden annak, ami egy költőhöz illik : töredéknek." A töredékességet már a romantikusok elérendő célként tűzték ki, csakhogy ők még a lírára vonatkoztatták. A hagyományosan oksági kapcsolatokat érvényre juttató, összefüggő eseménysort elbeszélő epika lényegénél fogva sokkal nehezebben fér össze a töredékességgel. Az Esti Kornél írásakor Kosztolányi mégis kísérletet tett a megvalósítására, s így határozottan újító igénnyel lépett föl. Elsősorban a történet időtartamának széttöredezésével próbált szándékának érvényt szerezni. Ennek szaggatottságát két tényezőre vezethetjük vissza: egyrészt az egyes fejezetekben elbeszélt események között meghatározatlan időszakasz telik el, ezért az olvasó a különböző részek világát csak bizonytalanul tudja egy-