Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A varázslat műhelye (Krúdy-problémák) - Kemény Gábor: A stílus születése és halála (Állandóság és változás Krúdy prózájában)

Ii felhős, nyugati égen eltűnő kócsagmadarak"; Éji zene), vagy konkrétat elvonthoz („Fenn, messze a nádasok felett, ahol oly üres a levegő, mint a világ végén, egymagában mereng egy ismeretlen madár, mint a földi élet céltalansága"; Napraforgó), de ide vonhatók az alanyához és tárgyához képest is metaforikus predikátumú hasonlatok („Úgy topogott a tél, mint az örökkévalóság"; Jockey Club) is. Ezek bizony nem az impresszionista érzékenységű szemléletes látványrögzítés eszközei, hanem valami más célja van velük az írónak. Hogy mi, arról az alábbiakban, a halmozás kapcsán ejtünk szót. A halmozást is az impresszionista stílusjegyek közé szokták sorolni. Krúdy írásaiban csakugyan egymást érik a szó-, szerkezet- és tagmondathalmozások: az író láthatóan kedvét leli az innen-onnan összehordott valóságszegmentumok „ömlesztésében", az extenzív totalitásra törő, pointillista technikában. Példaként a Zöld Ász (1930) első három bekezdéséből idézünk: „Mállott rókagallérok, kísértetiesen elrongyosodott köpönyegek, madárijesztő vékony lábszáraihoz idomult nadrágok, fakult, csurgó, régi zsuptető ereszéhez hasonló bajuszok, lelkiismeretfurdalásos, ritkult szakáilak, pókhálósán pislogó szemek, őszi széllel és köddel csimbókozott üstökök, gombjavesztett mellények, hervadt falevélkék, összezsugorodott nyakkendők, és érctelenül kongó pincehangok hazája, molyette Tabán! — itt történt meg az a csoda, hogy Kuvik dalfüzér-árus fogadalmat tett, hogy többé egyetlen korty bort sem enged le gégéjén önszántából. Torkonakadt sóhajtáshoz hasonló kéményfüstök, föld alatti, tetszhalottéhoz hasonló nyögések, a varrógép pergésébe fulladt zokogások, holdvilágnál született csalékony és a nappali világosságnál hirtelen megöregedett s tehetetlen álmok, nevüket is elfelejtett bánatok, céltalan csavargások és még céltalanabb üldögélések hazája, Tabán ! — itt történt, hogy Mariancsics Lenke (...) egy napon lemondott arról, hogy a korcsmákat látogassa, keserűnek és ostobának nevezte a bort. Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, már csak botlásra való kapuküszöbök, megbetegedett ajtók, amelyek szinte leestek helyükről, amint idegen kéz nyúlt hozzájuk, nagymamák és még régebbi emberek idejében új szobabútorok, fájdalmasra soványodott kanapék, köszvényes székek, régi arcokat mutogató, hímporukat veszített tükrök, kutyafarokhoz hasonló csőrű teásibrikek, orvosságoktól megsárgult poharak, megöregedett, gyermekeket ábrázoló szentképek, vénasszonyok guggolásában ugrándozástól elszokott bolhák, elkeseredett, sánta, agg kakasok, éjjelente bizonyára a síri enyészet módjára porló udvarok, halálosan fáradt kőolaj-lámpák, nevezetességüket, szépségüket, bókokra érdemességüket régen felejtett női kontyok, közönytől megsárgult, foszlott kötélen hintázó női ingek, felvágott nyelvüknek többé semmi hasznát nem vevő Mátyásmadarak, a szerelmi éj varázsának ismerete nélkül imakönyvbetűvé törpült aszszonyok, már gyermekkorukban megbabonázott és hóbortosságban megvénült férfiak, a tavaszonként se énekelgető aranyos töklinckék és kékhegyű zenérek. a harisnyakötőjükre már zárdanövendék korukban se ügyelő szüzek, folyóvízzel hasztalan álmodó, kisbaba nélkül maradott menyecskék és kék hivatalos kabátjukra kísértet-lepedőt teregető altisztek hazája, Tabán! — itt történt, hogy a lakosságnak egy része (...) fogadalmat tett, hogy bort és egyéb szeszes italt többé nem fogyaszt..." A pusztulásra ítélt városrész különleges hangulatát hatalmas terjedelmű mondatrész-halmozásokkal próbálja érzékeltetni Krúdy. De vajon szemléletes látványtükrözés, impresszionista felszínhez-tapadás vagy akár békaperspektívájú ,,kisrealizmus"-e ez? Szerintem nem, vagy nemcsak az! Plaszticitás helyett irreálissá oldással van itt dolgunk: a látszólag szemléltető funkciójú részletezés — épp túlméretezettségével ! — végső soron kísérteties atmoszférát teremt. A halmozás ebben a szövegvilágban a realitástól való eltávolításra, elidegenítésre szolgál (az elidegenítés-t nem a brechti 'Verfremdung', hanem az orosz forma-