Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A varázslat műhelye (Krúdy-problémák) - Bori Imre: Adalékok Krúdy Gyula utolsó pályaszakasza kérdéséhez
mei-művészeti igényeinek engedelmeskedett, amikor elégedetlenséget érezve a krónikás előadásmód kínálta lehetőségekkel szemben, meg sem várta a regény közlésének befejezését a Pesti Napló hasábjain, Mohács című regényét kezdte írni. Nem átdolgozta az Árnyékkirály szövegét, új felfogásban új regényt írt. Néhány „szituáció" és motívum (így a Sárkány Ambrus szálai rákjaié) maradt meg csupán. És ezek a szituációk is inkább csak címszavak, első Mohács-regénye fejezetcímei (Budára hozzuk a királynét; A királyné pénzt keres; A királyné rendet akar csinálni), jelzik, hogy mekkora időszeletet hasított ki az eredetileg Ulászló uralkodásától Szapolyai János felléptéig terjedő eseménysorból, amikor a Mohács tervét megvalósította. Felfoghatjuk az Árnyékkirály szövegét Krúdy trilógiájának tartalmi foglalataként is, hiszen megzendíti az „elmúltak örökre a szép napok" dallamát, és előcsalja Mária tragikusan egzisztenciális létkérdésének a motívumát („Ezért lesz itt a király Ferdinánd ..."), amit majd a trilógia második és harmadik részében bont ki. A Mohács regénytervében tehát félretette Szerémi György emlékiratát, amelyekhez az Arnyékkirályt írva ragaszkodott. Kiiktatta a krónikás szerepkörét is, ilyen módon áttörte a közvetett ábrázolás korlátait, megszabadult az archaizálás kényszerétől és a „történeti hűség" követelményétől, hogy az „epikai hitel" igénye után a regényszöveg eszmei szférájában nyomozzon. És kioltotta erotikus fantáziájának fáklyáit is. Az Árnyékkirály egyes lapjain még láthatók halvány fényei, a Mohács világa érzelmi sötétségbe van burkolva. A szenvedélyeket, amelyeknek munkáját anynyi regényében megmutatta, itt hiába keressük, pedig II. Lajos kora sem volt híjával az érzékek tobzódásának. De megkerülte az önismétlés csapdáját is. Az Árnyékkirály szövegében még felkísértett a Jockey Club szerelmi háromszögének (Rudolf-Vecsera Mária-Bécs Rezső) a lehetősége a Lajos-Mária-íródeák trióban, bár még a Festett király is visszhangozta, amikor Szapolyai János és Mária közé odaállítja Crudy püspök alakját. Ilyen módon válhatott az író szándéka szerint Mohács című regénye áltörténelmi tézis-regénnyé, amilyen a húszas évek elején Füst Milán Advent című kisregénye volt. A Mohács lapjain Krúdy az intellektuális regényt ostromolta, s hogy merrefelé tájékozódott, arra Mária királyné egyik nagyon is „adys" mondata az iránymutató : „Minden élet külön élet — független a többitől..." Merészen végigmenni az individualizmus e csapásán azonban mégsem mert — Lajos replikája („Mi nem élhetünk magunknak, mi az országnak élünk.") és utolsó szavai a regényben („Az volt a baj, hogy csak gyűlölni tudtam ezt az országot, nem pedig szeretni...") kompromisszumot jeleznek. Nem ezért csempészte-e végeredményben az író a Buda felé tartó Mária poggyászába Logus Tamásnak, a humanistának, kozmopolita tanítását is, aki azt mondja a királynénak: „Nem kell olyan komolyan venni a dolgot, még ha Nándorfej érvárral együtt elpusztul egész Magyarország is. A magyarok legfeljebb visszamennek régi hazájukba, oda a Volga mellé ..." Fontosabb azonban, hogy Krúdy biztos kézzel rajzolja meg Lajos alakjában a reneszánsz királyfit és Máriában a reneszánsz királylányt — mindig azokban a regényhelyzetekben, amikor intim kettesben vannak, és nem kapott szerepükben, hanem önnön emberi mivoltukban mutatják magukat. A Krúdy-regényekhez viszonyítva jelentős újdonsága a Mohácsnak ez az individualizmus-motívum. Van a regénynek egy jelenete, amelyben éppen ez az individuál-filozófia bontakozik ki. Tánc van a palotában, és Lajos ezt kérdezi Máriától:
