Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Székely György: Ady és a színház művészete

statisztaként van jelen egy másik személy is a versben. „Animalizál" ez a drámai szükséglet elvont fogalmat, holt, élettelen tárgyat, és sok vers valóságos kis párbeszéddé változik — példák sora bizonyítja. Ez a szempont gazdagítja nála A grófi szérűn, a Menekülés úri viharból, Az ágyam hívogat feltárását, elemzését. Mindezt azért érdemes felidézni, mert közvetett bizonyítékul szolgálhatnak Ady ösztönös érdeklődésére a drámai megnyilvánulás, a dialógusforma, a színpadi realizálás iránt. És arra is Király István hívta fel a figyelmet, hogy Ady jónéhány novellája még egy lépéssel közelebb kerül a dramatikus formához, melyek közül többet párbeszédformában, szinte drámaként írt meg (ilyen például Az aranyrózsa, Mózesné, a múzsa, Gombos és a leánya stb.). Az Összes prózai művek X. kötetének jegyzeteiben Láng József tömören és nagyon meggyőzően foglalja össze azoknak a kísérleteknek a sorát, amelyek Adyt meg-megújuló módon a színház körébe vonzották. Mégis érdemes még egyszer végigfutni a soron, hogy ezeknek a törekvéseknek a folyamatosságát világosan lássuk, s hogy a két fennmaradt művet pontosabban illeszthessük be ebbe a folyamatba. Ha beigazolódnak Afra János közvetett bizonyítékok alapján kialakított megállapításai, akkor valószínűsíthető, hogy Ady már debreceni joghallgató korában, 1898 végén egy „Bottlik Terkáról szóló népi dráma írásával foglalkozott", s hogy azt benyújtotta Komjáthy János színigazgatónak. Ám a darab sem színre nem került, sem pedig további hír nem szól róla. Debrecenből alig érkezik meg Ady Nagyváradra, amikor a Szabadság c. lapban bökverse jelenik meg, amely mintha egy darab esetleges megírására utalna — a vers természetének megfelelően — ironikusan : ,, . . . Színművet ír a vidéki talentum. Beszegődtem Somogyihoz bojtárnak, Művelője leszek én a drámának; Darabomért amennyit ád, annyit ád: Megtoldja a — ^Szigligeti-Társasága !" Nem biztos, hogy Hegedűs Nándor adata (a bökverset ő vonatkoztatja Ady terveire) valóságos mű realizálására vonatkozott volna. Az azonban tény, hogy két évre rá Adyt is sikerül bevonni abba a vállalkozásba, amelynek során három fiatal író egyfelvonásost készített a színház számára: Bíró Lajos, dr. Dénes Sándor és Ady Endre. A Nagyváradi Napló 1902. szeptember 21-én „előzetest" közölt a készülő eseményről, amelyhez maga Ady is fűzött kommentárt: nem akart ő darabot írni, de szerkesztője „kiostorozta" az apátiájából, s erre megírta a darabot, amely „ ... tragédia. A magam tragédiája, a magunk tragédiája, talán mindnyájunk tragédiája .. . De majd ha egyszer csakugyan írok darabot: tied lesz akkor is a felelősség . . . Valami új ifjúságnak a lángját érzem." A „rövid színkép" címe A műhelyben, s játszódik a szerkesztőség műhelyében, ahol a napi robot megöli az alkotókedvet és lehetőséget. A mese kerete az, hogy az újságírót darab írására kérik fel, és ő bebizonyítja, hogy bár témája lenne, az adott körülmények megakadályozzák a koncentrált művészi munkát. A gondolat már előbb verses formában is felvetődött: a Versek c. kötetben is volt egy költemény A műhelyben címmel, lényegében azonos mondanivalóval: „A műhely nem múzsák tanyája. . .", és hogy a költő tragikuma éppen innen származik: „Ólombetűkbe tördeltem szét / Rajongó, égő lelkemet." A kis jelenetben az író témákat sorol