Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Székely György: Ady és a színház művészete

föl. Az első konfliktusa egy „jámbor falusi pap" és világot járt fia között robban ki, mert a fiú egy „egyszerű, szegény némbert" akar feleségül venni, „élni akar és szeretni! Igazságot akar. Micsoda harc! Te! Micsoda harc!" — A másik téma: Azuba, „zsidó leány, szegény". Ady már írt, 1898 nyarán egy Azuba c. verset. Az akkori hosszabb ballada itt, a darabban, egyetlen tömör strófává kovácsolódik össze (ebben a formában Témák c. versébe is beleillesztette, mint a következőt is : „És a sziget.. . Óh, milyen régi témám ! . . . / Két jóbarát s két asszony menedéke ..."). Az Éles szemmel c. verset pedig a darab két szereplője, a főhős és barátja —- akit egyébként, a színész Bíró Lajos maszkjában játszott — együtt szavalta el. A másnapi kritika szerint „Ady Endrét, ezt a végtelenül rokonszenves, zseniális poétát, szinte tüntető tapsvihar hívta. Három koszorút kapott ő is." A szövegkönyvet azután a Magyar Géniusz, Osvát Ernő folyóirata közölte le, s Bölöni György szerint ez volt tulajdonképpen Ady első jelentkezése a vidéki életből a főváros felé. A következő év májusában a Nagyváradi Napló azt a hírt adja le, hogy Ady a Magyar Színház részére ír darabot, s azt az ősszel Váradon is bemutatják. Ebben az időben ugyan Fedák — aki a Beöthy családdal szoros kapcsolatban állott — valóban közvetített fővárosi ismeretségeket Ady számára, de ennek a hírnek nem lett folytatása. Talán azért sem, mert Beöthy László, a Magyar Színház, a Király Színház, majd a Nemzeti Színház igazgatója szinte képviselője volt annak a reakciós, retrográd színháznak, amelyet Ady annyira gyűlölt. 1903. november 10-én újabb hír érkezik háromfelvonásos dráma készültéről, két nap múlva azzal kiegészítve, hogy a darab a Nemzeti Színház számára íródik. Ennek a hírnek kellett, hogy legyen valóságalapja, mert Ady levelezésében több utalás is esett. rá. November 23-án írta Diósy Ödönéknek: „A darabommal pedig távolról sem tartok még ott, hol a Nagyváradi Napló egy tüntetően kedveskedő reklámhíre mondja", majd egy hét múlva: „Egyébként a darabomon dolgoznám, de inkább töprengek s lassan haladok. Ez a szürke, néma, monoton világ igen-igen elernyeszt." Persze, Ady ekkor már eldöntötte, hogy Párizsba utazik, s az ezután következő hetek-hónapok az egyre izgatottabb és türelmetlenebb készülődés jegyében folynak. Második párizsi noteszkönyvében olvasható egy röpke megjegyzés, valamikor 1907-ből, amely egy „formabontó" színpadi megoldás ötletét rejti: „Egy arisztofanészi vígjáték: az író a színpadról elválasztott oldalfolyosón előjön mindig s kérdi, hogy szeretné a publikum." Ez is — ha csak közvetve — de azt bizonyítja, hogy á színpadra írás gondolata nem aludt el teljesen Adyban. Egy Fényes Samu-dráma kritikája kapcsán érdekes összefüggéseket tár fel arról, hogyan befolyásolja az író környezete a megírás technikáját: „Ha viszont darabot írnék, elrejteném az igazságomat, hogy jobban tündököljék." Lelkesíthette az is, amikor Kabos Ede egy hozzá írott levélben 1909 márciusában ezt állapítja meg: „Még a színpad se oly vonzó most, mint volt s jellemző volt egy kritikus megírott sóhajtása: a színpad várja az Adyját." Ugyanez év július elején Lédához írt levelében Ady megint terveit emlegeti: „Ha erőm megjön, darabot írok." A levelet Kolozsvárról küldi, ahol gyógykezelésen van. De itt ismerkedik meg, mint már említettük, Janovics Jenővel, aki — szintén Ady szavai szerint — „pénzelőleget ajánlott föl s adott színdarabra". Nyilvánvalóan ezekkel a tervekkel állott kapcsolatban az a hír az augusztusi Független Magyarországban, amely Modern drámák Kolozsvárott címmel arról szólt, hogy Ady „befejezte" Ilonka tiszteletes asszony c. egyfelvonásos darabját. Hasonló című novellája már 1907-ben megjelent a Budapesti Naplóban, a dramatizált