Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)

hatálytalanította a formaadásban az önmaga teljes vállalásáért folyó küzdelem során fölmerülő problematikus világnézeti elemeket. Nem tűntek föl ilyenek a mű világának horizontján. Ide tartozik például a még később is sokszor — versben és prózában egyaránt — megszólaló elvágyódás, amelyet a kötetet beharangozó írás joggal az Űj versek egyik középponti életérzéseként mutat föl: „A Mekkám ott van, ahol legkifinomultabbak a lelkek, s szent sugárzást szór a szépség és kultúra ... Lelkem a felkerekedett lelkek között van — nincsen itt."

28 Föltétlenül jogos és hiteles emberileg ez a kultúra és szépség után áhítozó elvágyódás az Európának elkötelezett magyar életérzésében. Európaiság és magyarság igazi szintézisének megvalósításához, valamint népe sorsát, annak artikulátlan fölszabadulásvágyát megszólaltató forradalmár művész költői kiteljesedéséhez azonban elkérülhetelenül úrrá kellett lenni Adynak az ilyen menekülésre ösztönző indulatokon. A vers az úrrálétel irányába, messze előre mutat. A benne kivívott eredmény ugyanis nem szólt egyszer s mindenkorra. Mint „fajából kinőtt magyar" még éveken át súlyos problémaként néz szembe Ady a maga ezeréves magyarságában gyökerező konfliktusokkal. Verseinek hosszú sora tanúskodik erről: Beszélgetés egy szekfűvel, Hazavágyódás Napfény-országból, Menekülj, menekülj innen, Hepehupás, vén Szilágyban, Gyáva Barla diák, Mátyás bolond diákja, Megáradt a Tisza, Szent Margit legendája, Paris az én Bakonyom, Magyar fa sorsa, Az én magyarságom, Én nem vagyok magyar?, Ond vezér unokája, A civódó magyar — hogy csak a legjellegzetesebbeket említsük. Különleges, környezetében egyedülálló pillanat alkotása az Ady egész lírai életművének élén álló beköszöntő, amely intenzitásában fölülmúl minden addig volt és azutáni prológust irodalmunkban. Érezte a költő, hogy megszólalásának ezt a jelképes erejű aktusát az adott helyzetéből fakadó ellentmondásokon messze túlmutatóra kell formálnia. Olyan portrét festett hát önmagáról, amely hosszú időre kijelölte útját. Az így megfogalmazott programot: magyarságának maradéktalan vállalását és összekapcsolását a forradalmian újjal művészetben és politikában egyaránt, csak évek küzdelmes önformáló munkája nyomán volt képes megvalósítani. Verse létrejöttében kiiktathatatlanul jelen van a darabontság, s a mű mint a személyiség tükre egyben messze meg is haladja azt a szituációt, amiből kinőtt a darabontság egész problematikája: forradalmi erők hiányában a hatalom segítségével valósítani meg olyan társadalmi reformokat, amelyek megingatnák ennek a hatalomnak alapját. E kettősséggel a vers igazolja Király István megállapítását, hogy Ady darabontsága a tévedés dacára is fejlődést hozott a költői világszemlélet terén: „Mert ami objektive — hibaként könyvelhető csak el: a szubjektum síkján, a költő egyéni világnézetiművészi fejlődésében előrevivő mozzanatként élt. A történelem nemcsak kiszámítható, egyenes utakat ismer: tévutakon is mehet előre az egyéni fejlődés. Mert ha elhibázott lépés volt is politikailag a darabontság, de mégis válaszút elé állított a benne rejlő kérdésfelvetés. Eltorzultan s hamis formában ugyan, de mégiscsak nemzet és haladás értékrendjére kérdezett ez rá, s az úri Magyarországhoz való viszonyról vallatta az egyént. S Ady a maga válaszával hidakat égetett; a feudális nagybirtok Magyarországával s a butító, ostoba, úri nacionalizmussal egyértelműen szembekerült. Nem voltak még elegendők az egykorú magyar élet haladó erői ahhoz, hogy a népforradalmak ígéretéhez vezessék el 28 Uo.