Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)
az új keresőjét, elegendők voltak azonban arra, hogy — ha a darabontság formájában is, de — az úri Magyarország szellemi határain felülemelkedjék." 29 A felülemelkedésben realizálódott világnézeti előrelépés a beköszöntő megalkotásakor művészi eredménybe csapott át: biztosította a formaadás tömörségének és intenzitásának addig el nem ért magas szintjét. Tévedni bárki tudhat — variálhatjuk Goethe mondását ennek az Ady-versnek összefüggésében —, de csak a zseni képes rá, hogy tévedésből világnézeti és művészi fejlődése számára hasznot húzzon. III. Érdemes vajon a figyelmünkre egy vers, amely írójának a megformálás során szenvedett kudarcáról tanúskodik? Egyértelműen tagadó választ ad ilyen kérdésre az esztétika. Tartalom és forma összhangjának híján számára műalkotás ontológiai értelemben nem látszik. Minthogy azonban valami valóságosan meglevőről, tehát ismeretelméletileg nem elhanyagolhatóról van szó, a létrejött tárgyat, jelen esetben a tartalmának meg nem felelő formájú Ady-verset, a pusztán életrajzi érdekű adalékok birodalmába utalja. Teljes joggal: az esztétikai tételezésmód alapvető mozzanata a művészi formaadás sikere, ennek elmaradása esetén esztétikai tárgy létre sem jön. Az irodalom történetének tudományos igényű megközelítése azonban mégsem mondhat le az ilyen, immár pusztán az életrajz eseményeként számontartott szellemi termék vizsgálatáról. Hozzátartozik az ilyen vizsgálódás a művész élete és alkotásai közt levő kapcsolat alakulásának: tehát a művészi fejlődés útjának földerítéséhez. A megfelelő forma kialakításáért folytatott küzdelemben elszenvedett vereségek értékes útmutatásokkal szolgálhatnak arra nézve, hogy a művész szándékai mire irányultak. Jelentős művésznek egy-egy sikertelensége a formaadás terén nemcsak azzal jár, hogy a létrejövő tárgy nem kerülhet be az esztétikai vizsgálódások körébe — ahogy az oly fölöttébb gyakori a művészi tételezésre törekvő amatőrök vagy közepes színvonalú alkotók gyakorlatában. Igazán nagy művészeknél még a sikertelenség is sok tanulsággal szolgál. Kudarcaik éles megvilágításba helyezik a formálás aktusának azokat a mozzanatait vagy pontjait, amelyekben valamilyen vonatkozásban nagyon is időszerű tartalmi problémák vannak jelen. A megfelelő formát nem kapott tartalom ilyen nyers kiütközése pedig ráirányíthatja figyelmünket a művész és a „megbízást adó" társadalmi helyzet meg környezet viszonyának alakulásában fölmerülő lényeges kérdésekre. Megeshet, hogy ezeket a kérdéseket a kudarc, amikor puszta tartalmiságukra redukálva örökíti meg őket, jobban kidomborítja, mint a sikeres művészi formaadás, amelynek eredményeképpen az alkotás mindig többdimenzióssá válik, és megnövekszik tárgyiasságának meghatározatlansága is. Ennek okán nem föltétlenül elfecsérelt munka, ha a bennünket foglalkoztató fejlődés útjának megrajzolásához a magasrendű műalkotások vizsgálata mellett egy művészileg megoldatlan verset is szemügyre veszünk Ady életművéből. Eredeti, hétszakaszos állapotában ilyen művészi kudarcnak számít A Minden-Titkok versei prológusa. Érmindszenten keletkezett 1910 novemberében, a kötet összeállítása közben. Mint már szó volt róla, ennek a kötetnek címét már jóelőre meghatározták az év februárjától a Nyugatban A Minden-Titkok ver29 Király István: i. m. I. 109—110. 1.
