Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Jemnitz János: Ady és Jaures
hazai, magyar paraszti elégedetlenség sokszor groteszken felszínre törő jelenségeiről írt, mintegy színező és egyúttal bizonyító elemként idézte fel a francia anekdotákat, s ennek során került tollára megint Jaurès neve, ilyen formában: ,,A francia paraszt — Jaurès beszélte — hamar válik istentagadóvá, a papját is elkergeti, de a templomot és harangot megőrzi, hogy boszorkányok arra ne jöjjenek, s a jégesőt is el lehessen harangozni." 34 Az utalás érdekes, mert megintcsak azt bizonyítja, hogy Ady rendszeres olvasója maradt Jaurèsnek, s nemcsak a szocialista mozgalom, illetve a munkásság, hanem még a francia parasztság vonatkozásában is autentikus forrásnak tartotta. Az elvétve jelentkező utalások ellenére Ady 1907 után — több oknál fogva — sokkal kevesebbet írt Jauresről, mint 1904 és 1906 között. De kevesebbet írt általában a francia politikai életről is. 1907 ilyen értelemben már talán az átmenet évének tekinthető. Ekkoriban azonban Ady francia hősévé mindinkább Anatole France vált, őróla emlékezett meg több írásban, de némiképp furcsa módon nem érintett egy érdekes és jelentős összefüggést, nevezetesen, hogy milyen volt Anatole France és Jaurès kapcsolata. így amikor 1907-ben a Budapesti Napló hasábjain a párizsi munkások sztrájkjáról írva 35 az olvasókat mintegy elkalauzolta a L'Humanité szerkesztőségébe, szót ejtett Anatole France-ról, de nem tett említést Jauresről, pedig tudvalevőleg ő volt a lap főszerkesztője, ő válogatta ki munkatársait, s Jaurès és Anatole France között ténylegesen baráti kapcsolatok létesültek. Két évvel később megintcsak Anatole France-nak állított emléket: „Közömbös embernek — írta mi se tűnik föl az Anatole France új novellás könyvében, új és búsító .. . Akik pedig a szocialista Anatole France-nak tapsoltak, azok se veszik rögtön észre a változást. Öh, most maróbb, aktuálisabb Jaurèsnél France, és a vezércikkek jöhetnek megint hozzá tanulni. Ady az elkövetkező években méginkább megfáradt. 1911-es párizsi soraiban nem találunk politikai utalást, s ez részben saját betegségével, fáradtságával, részben pedig újságírói tevékenységének feladásával, a magyar politikai élet felé fordulásával magyarázható, és nem azzal, hogy a francia közélet színtelenebbé vált. Hiszen a demokrácia és konzervatív reakció, a nacionalisták és antimilitarista internacionalisták küzdelme 1911 és 1914 között ritkán tapasztalt lángolással csapott magasra, s mindebben Jaurèsnek nagy szerepe volt. Minderről — valamint Jaurès tragikus haláláról — Adynál már hiányoznak azok a figyelmes, egyszerre együttérző és ugyanakkor mégis kritikus sorok, amelyeket 1903 és 1906 között oly lendületesen vetett papírra. Ady Jaurès-képe így nemcsak hogy nem vált soha teljes egésszé, hanem mindvégig torzó is maradt. S hogy ez a torzó mennyire „ígéretes" volt, ahhoz pusztán még egy adalékot. 1911-ben, amikor Ady újra tollat ragadott, hogy „a demokrácia és a kultúra" védelmében harcba induljon a magyar feudalizmus és Tisza István ellen, hitét és bizalmát a városok fejlődésébe vetve, egy nagy távlatokat és alapkérdéseket feszegető cikkben kitért a francia politikai élet tanulságaira és ennek során Jaurèsre. Az idézet így hangzik: „A mai Briand pedig jobban kedveli és kedveltet! a szélsőséges Guesde-et, mint a hirtelen veszedelmessé válható, okos JauM A milotai Isten-válság. Ady Endre: Ifjú szívekben élek. Bp., 1958. Móra Ferenc K. 216. 1. 3r> Legyen világosság. BN 1907. márc. 14. AEÖPM VIII. köt. 189—190. 1. 36 Anatole France új legendás könyve. Nyugat 1909. okt. 1. AEÖPM IX. köt. 356—357. 1.
