Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Jemnitz János: Ady és Jaures
Iszonyú lön a felháborodás a francia hazafiak közt. Fejéhez vágták Jaurésnek Bebelt, ki azt hirdette egyszer, hogy a háború esetén a német proletár az első sorokban harcolna német hazájáért. Azonban történt, hogy Bebel a napokban igazán beszélt. És ugyanazt mondta, amit Jaurès. Csak egy kicsit bátrabban. Bebel egyszerűen kijelentette, hogy a német szocialisták őrt állnak, és ha megfeszül is a császár és a militarizmus, ők meg fogják őrizni az emberiség számára a békét. S mi történik? A francia hazafiak kétségbe vannak esve ... A francia nacionalisták sajnálják a német nacionalistákat. Mert a nacionalizmus is internacionális ám." 23 A marokkói háborús válság hullámai még sokáig gyűrűztek, s több utókövetkezménnyel jártak. Ezekre Ady tudósításaiban felfigyelt, észrevételezte, véleményt mondott róluk, méghozzá megint csak lelkes antimilitarista hangulatban. Az egyik következmény a francia és német szocialisták háborúellenes együttműködése volt, amit a két ország uralkodó körei különféle módszerekkel igyekeztek megzavarni, többek között úgy, hogy megpróbálták egymás ellen kijátszani a szocialistákat. Másrészt viszont a német szociáldemokraták, akik hosszú évtizedeken át választásról választásra előretörtek, 1907-ben a nacionalista hecckampány hatására (mivel ellene szegültek a német gyarmatosító, imperialista nacionalizmusnak) visszaestek a választáson. Ezek a mozzanatok állnak Ady újabb, 1907 márciusi, Bülow és a francia darabontok c. cikkének hátterében. Ady gunyoros hangnemben így kezdte cikkét: „Vilmos császár kancellárja magára haragította Franciaország nacionalistáit. Pedig a német választások óta milyen népszerű ember volt itt már Bülow. (Ady itt a szociáldemokratáknak az 1907. évi választáson bekövetkezett említett visszaesésére utal. — J. J.) Minden szocialistafaló: Európa polgári lelkiismertének fölszabadítóját látta Bülowban. S Bülow fogja magát a minap, s kijelenti, hogy Jaurès és Millerand jó hazafiak. Csak a német szocialisták istentelen hazátlanok, a Bebelek. Rajnán innen és Rajnán túl pokolian derülhetnek a szocialista gonoszak. Hiszen Franciaországban is ez a nóta járja: lám, Bebel jó német hazafi, csak a francia szocialisták — darabontok. S minden ország reakcionáriusai a saját szocialistáikat evvel ostorozzák. Hogy a külföldi szocialisták mások, azok jók, kezesek, patrióták. Nohát hála istennek, nemsokára befellegzik ennek a nemzetközi szocialistaellenes ostobaságnak is. Már valamennyi ország szocialistái megkapták a hazafiassági bizonyítványt. A többi országok szocialistagyűlölőitől tudniillik . . . De nem érdekes-e, hogy egyetlen ország szocialistái sem dicsérik a másik ország elnyomó álhazafiait? Bülow Jauresről azt állítja, hogy derék francia hazafi. Erre Jaurès újra csak azt válaszolja, hogy Bülow egy nyomorult lakáj. Muszáj lesz Bülowéknak s többek között a magyar analfabétáknak is valami újat kitalálni . . .", 24 A háborús krízis azonban szinte alig ért véget Franciaországban, más típusú ellentétek éleződtek ki, s ezt Ady jól látta, sőt azonnal reagált is rájuk. Az ellentéteket ráadásul kitűnően személyesítette meg, amikor 1906. június 26-án így írt: „Clemenceau (vagyis a polgári radikális párt vezéregyénisége — J. J.) mondja Juarèsnek: Éppen elég volt a kacérkodás valami új társadalommal, amely bizonytalan. Vége a kiméráknak." 25 A következő napon megjelent cikkében az előbbi gondolatot valamivel részletesebben, világosabban is kifejtette: „Clemenceau és Jaurès csatájának Róma 23 Jegyzetek a napról. II. A hazafiak. BN 1905. dec. 19. AEÖPM VII. köt. 75—76. 1. 24 AEÖPM VIII. 182—183. 1. 25 Párizsig. BN 1906. jún. 26. AEÖPM VIII. köt. 8. 1.
