Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Jemnitz János: Ady és Jaures
nem örül. Hinné ezt valaki? Szocializmus és polgári radikalizmus marakodnak. Valaha ilyenkor Róma örült. Ma? Ma Róma kap ki. Csak nagyszerű ország ez a Franciaország. Űj és új leckéket ad a világnak. Mi lesz most? Franciaország ma radikális. Viszont a burzsoá társadalom remeg a kollektivizmus veszedelmétől Am radikálisnak csak kell lenni — valamerre. Tehát a polgári radikalizmus Rómára veti magát. A lutte finale még csak most kezdődik Franciaországban. Tíz év után nyoma se lesz itt az Egyház hatalmának. Minden más horoszkóp hamis ... A polgári Franciaország egyelőre obstruai a szociális állam-alapok lerakása ellen. De e helyett ki fogja söpörni a portájáról Rómát... Ez is jobb, mint semmi. Sőt talán ma — a legjobb . . ," 2G Ady, úgy látszik, ebbe a megoldásba — bizonyos fenntartásokkal — végül is belenyugodott. Az ellentmondásokat érzékelte, s következő cikkében alá is húzta: „A Sarrien-kormány (polgári radikális színezetű — J. J.) antikollektivista. Ez ellen nem lehet a reakciónak kifogása. De csak nem tapsolhat istentelen ellenségnek? Vagy álljon Jaurès és Guesde mellé? Hiszen ezek még nagyobb ellenségek. A szocialisták is savanyú kedvűek. Ha ostromolják a Sarrien-kormány t, a reakciót segítik." Az ellentét jelzése után azonban Ady ilyen konklúziót ad a szocialisták és Jaurès szájába (amit azok így nem vontak s nem is vonhattak le, hiszen az Ady által jelzett osztályharcról nem „feledkezhettek" meg anynyira, nem szoríthatták azt úgy a második helyre, mint Ady feltételezte) : „Guesde ugyan optimistának mutatja magát. Valójában ő se jóhiszemű álmodó. Ö is érzi, hogy még nagyon messze van a győzelem. Sok zavaros harc lesz még addig". Majd a klerikális reakció ellenakcióját megemlítve Ady megismétli: ,, ... a szocialisták most fogják csak igazán belátni, hogy Rómával kell először leszámolni. Addig hiába ostromolják a polgári rendet." Igaz, ellentpontként ezután Ady is hozzáfűzte: „Viszont a szociális reformok útján sem állhat meg a polgári demokrata rezsim." 27 Ez a francia politikai, társadalmi küzdelmeket alapvetően meghatározó és az egész korszakon végighúzódó ellentmondás minduntalan felszínre tört, csakúgy, mint a másik, a nacionalizmus és internacionalizmus, a hazafiság és a tőkés viszonyok összefüggésének, ellentmondásának szövevénye. Az 1904—1905-ös viták nem ülhettek el tartósan, s nem véletlen, hogy amikor Ady megírta kronológiailag is „friss" cikkét, ugyanebben az évben jelentette meg Gustave Hervé nagy vihart kiváltó könyvét a Leur Patrie (Az ő hazájuk) címen, amelyben polemikus éllel a polgári nacionalizmussal vitázik, de amelyben tulajdonképpen a hazafiasságot veti el. Ezzel s a háború lehetőségével, az 1905-ös tanulságokkal foglalkozva fogadta el azután a francia szocialista párt 1906. évi kongresszusa éppen Jaurès és Vaillant beterjesztésére a maga internacionalista, antimilitarista, de a hazafiasságot ugyanakkor mégsem tagadó-támadó álláspontját. Ady — mint hangsúlyoztuk — minderre frissen reagált, s 1906. júliusi cikkében, amelynek szerencsésen A hazaszeretet reformja címet adta, hangsúlyozta, hogy jelenleg Franciaországban „nem tör a Hazára senki. Anatole France ... Clemenceau ... Jean Jaurès ... mind patrióták. Nem nevelnek itt ám az iskolákban sem apró kozmopolitákat. Csak egy kicsit megreformálták azt a megrontott religiót, melynek neve hazafiasság. Franciaországban ma már másképp szeretik a hazát, mint például a Tisza táján . . . Nem éltetve, dalolva, cifrázva, köpködve s részegen szeretik itt már a hazát. És 26 A Szajna mellől. I. Róma — non gaudet. BN 1906. jún. 27. Uo. 9. 1. 27 Üj harcok előtt. BN 1906. jún. 28. Uo. 11—12. 1.
