Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)

tes szövetségesként kínálkozott mindazoknak az ellenzéki irányzatoknak a számára, amelyek politikai tevékenységük során — távolabbi célként — meg akarták haladni a hagyományos polgári — liberális-polgári — demokratikus függetlenségi követeléseket. Hogy ez mennyire így van, azt éppen a szociáldemokrácia példája bizonyítja. Mint ismeretes, a magyarországi szocialisták jelentős része már az első szocialista szervezet, az Általános Munkásegylet időszakában a függetlenségi balszárny képviselőinek, Táncsicsnak és híveinek szövetségét kereste. Hasonló volt a helyzet Frankel magyarországi tevékenysége, a Magyarországi Általános Munkáspárt időszakában is. A század utolsó évtizedében a magyarországi szocialista munkásmozgalom még mindig a kezdet nehézségeivel küszködik. Osztálymozgalom, amely az ipari proletariátusra támaszkodik, annak az érdekeit képviseli, azonban országos politikai kérdésekben is hallatja már hangját. A szocialista perspektívát hirdeti, közvetlen célja pedig polgári demokratikus reformok kivívása. Éppen a kilencvenes évek során kezdődik el az a periódus, amelyben a szociáldemokrata munkásmozgalom a magyarországi polgári demokratikus átalakulás előharcosa. A függetlenségiekkel való együttműködésre törekedve a szociáldemokrata párt attól sem riad vissza, hogy egyes függetlenségi követeléseket átvegyen. Az egyik, 1897 decemberében megtartott budapesti gyűlésen a szociáldemokraták — a függetlenségi táborban tért hódító megalkuvást bírálva — kimondották, hogy a párt „híve Magyarország gazdasági önállóságának, és követeli az önálló vámterület felállítását. Egyben kimondja a népgyűlés azt, hogy Magyarország gazdasági önállóságának szükségszerű kiegészítését lelkiismeretes és széleskörű munkásvédelemben és az általános és titkos választási jog törvénybeiktatásában látja"/

1 Alapvetően más természetesen a Függetlenségi Párt, és más a szociáldemokrata párt osztálybázisa, más osztályérdekek vezérlik a két mozgalmat. A függetlenségieket jelentős számban támogató, a mozgalmat mindinkább jobbra toló, a kifejlődő kapitalizmussal szemben ellenzéki földbirtokosok és a hozzájuk nagy számban csapódó dzsentri nem érdekelt a polgári demokratikus átalakulásért vívott következetes küzdelemben. Joggal tart attól, hogy ennek vége a nagybirtok társadalmi és gazdasági befolyásának megszűnése, a magyar szupremácia megdőlte lesz. A munkástömegek osztályharca természetszerűleg megriasztja azokat a liberális burzsoá köröket is, amelyek —• a nagytőkével szembeni ellenzékiségük következtében — a függetlenségieket támogatják. Ebből adódik a függetlenségi pártvezetésnek — a század utolsó éveiben személy szerint elsősorban Kossuth Ferencnek — Ady által is észrevett és kárhoztatott lagymatagsága, következetlensége, sűrű megalkuvása. Sok a pártban az olyan ember „akiknek a negyvennyolcasság csak cégér".

5 Egyet azonban tisztán kell látnunk: a Függetlenségi Párt végső céljait, balszárnyának őszintén gondolt követeléseit tekintve is több-kevesebb reformra törekedett, de nem érintette és nem is érinthette a fennálló társadalmi rendszer alapjait. Reformokért, méghozzá következetesen végiggondolt reformokért küzdött a szociáldemokrata párt is. Emellett azonban nem csinál titkot abból, hogy a munkásosztály internacionalista érdekeit képviseli, s távolabbi célja a tőkés magántulajdon megszüntetése révén az egész fennálló társadalmi rendszer gyökeres megvál* A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai (a továbbiakban: MMTVD). II. összeállította: Erényi Tibor és S. Vincze Edit. Bp., 1954. Szikra. 512. 1. s AEÖPM II. 410. 1.