Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)

toztatása az egész „munkálkodó nép" érdekében, a termelési eszközök társadalmasítása. Tudatában volt tehát annak, hogy a párt szocialista munkáspárt, de ugyanakkor — Frankel szavaival élve — annak is, hogy a proletariátus érdeke egyúttal az egész emberiség érdeke is.

6 Akik a századvég Magyarországán kisebb-nagyobb hevességgel nemzetiközigazgatási követelésekért, reformokért küzdenek, azok tartósan megtalálhatják helyüket a függetlenségi mozgalomban, a radikálisabbak éppenséggel e mozgalom mindig létező balszárnyán. Akiket azonban ezek a sokszor következetlenül képviselt reformkövetelések nem elégítettek ki, akiknek az egész társadalmi renddel, az egész fennálló világgal gyűlt meg a bajuk, azoknak előbb-utóbb szükségszerűleg túl kellett menniük a hagyományos függetlenségi reformköveteléseken. A becsületes függetlenségiek célja egy liberális-polgári demokratikus értelemben megreformált, független, de a magyar szupremáciát megtartó — s ezáltal természetszerűleg a nemzetek önrendelkezési joga elől elzárkózó — Magyarország volt. Aki ennél többet akart, annak óhatatlanul másfelé kell tájékozódnia. A politikai gondolkodó Ady első, debreceni korszakából származó írásai jelentékeny részben a függetlenségi eszmekör jegyében születtek. Ady •— aki verset ír Kossuth halálának évfordulójára — tiltakozik az „osztrák-magyar hazafiasság" ellen, és az ismert függetlenségi programoknak megfelelően szemléli az Ausztria és Magyarország közötti viszony kérdését is. Egyik 1899-ben megjelent, A vég jelé c. cikkében a magyarországi társadalmi fejlődés fő akadályát az Ausztriához való viszonyban látja. Ügy véli, előbb-utóbb Ausztriával kenyértörésre fog sor kerülni: „De ez a harc — és ezt elvárjuk minden hazafi lelkiismeretétől — együtt fogja találni azokat, kik a tizenkettedik órában rájöttek arra, mit a függetlenségi párt a hosszan tartó harc alatt mindig hirdetett, hogy az országot a teljes kifosztástól és elkoldusodástól semmi nem mentheti meg, csak az önálló vámterület és a nemzeti bank!" S a politikai konszolidációról szólva ugyanott ezt olvashatjuk: „Egyedüli akadály Ausztria, a maga nemzetiségi és felekezeti harcaival, kizsákmányoló, kufár törekvéseivel, a politikai morál ábécéjét nem ismerő kormányaival, a szertelen és undok magyargyűlöletével!"

7 Az Ady indulását vizsgálók azonban éppen a debreceni korszakról szólva joggal mutattak rá arra, hogy „a függetlenségi érzelmen túl szociális és még inkább más progresszív tendenciák is megtalálhatók Ady írásaiban."

0 Valóban, a függetlenségi nemzeti és demokratikus követeléseken túlvivő lázadó indulat, nem pusztán az adott politikai rendszerrel, hanem az egész társadalmi renddel szembeni ellenállás érzése már Ady legelső írásaiban bizonyos mértékben jelen van. Egyik, még 1897 szeptemberében megjelent cikkében, a Gretchenben így írt: „Mikor lenyűgöz, rám nehezedik rettenetes undora a világnak, mikor szánalom fog el a nyargaló, birkózó emberek kenyérharca felett, mikor kezdem meggyűlölni a férfiszív bálványát. . ."

9

. 1898 októberében a Beíegenben: „...Látok egy éhes embertábort. — Csoportokban harcol a kenyérért. Ott, ahol a legnagyobb darab kenyér fekszik a porban, ott a legnagyobb a küzdelem."

10 Majd 1899 januárjában, Thury Zoltán Katonák c. színc Aranyossi Magda: Frankel Leó. Bp., 1952. Szikra. 230. 1. 7 AEÖPM I. 147—148. 1. 8 Varga József: Ady Endre. Pályakép-vázlat. Bp., 1966. Magvető K. 66. 1. 0 AEÖPM I. 12. 1. « Uo. 43. 1.