Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Czére Béla: Ady novelláinak világa
vagy kuriózum jellegű —, inkább a polgári ízlésű olvasóközönséghez igazodó kiválasztása, a rekvizitumszerű, sablonosán ismétlődő motívumokkal dolgozó rövid írások sora — prózájának legszürkébb rétegét képezve — sajnos végigvonul Ady egész novellisztikáján. Elsősorban a Budapesti Naplóban, a Pesti Naplóban, a ViZágfban és a Független Magyarországban publikált, igénytelen tárcákra gondolok itt, ,; amelyeket — elhatárolva a konzervatív-szentimentális hagyományokhoz tapadó írásoktól •— bulvár-tárcáknak neveznék. Már a puszta tematikai felsorolás is sokat elárul e tárcák jellegéről: többnyire a szerelmi háromszög-motívum, a házasságtörés változatainak lélektanilag nagyon felszínes rajza, a banális, enyhe pikantériával fűszerezett szerelmi históriák „kuriózuma", az Ady által egyébként annyira ismert színházi világból inkább csak a ragadozó, akarnok színésznőcskéknek — az író kritikáját gyakran nélkülöző — portréja kerül az ábrázolás középpontjába (Csókok a Karszton, Béla, Melánia, Jutka, Egy parfümös zátonyon, Biri primadonna fia, Julcsa, sőt Juliette, Négy szerelmes ember, Klára és fia, Mielőtt lecsuknák a férjet, Szabóné és Kovácsné, A Hadaffy-lyányok lyányai — de a példákat sajnos nagyon hosszan folytathatnánk). Az is előfordul, hogy a bulvártárca elemeit Ady a szentimentális-konzervatív írásokra jellemző érzelmes fordulattal „ötvözi". Ennek jellegzetes megjelenési formája a Margit nagy öröme c. tárca, amelyben a mostohaapával ádáz, női praktikákkal vegyített harcot, vívó lány — bújtatva érezteti Ady a „harc" mögötti ambivalens érzelmeket, már-már szerelmet is — „boszszút állva", végleg visszacsempészi anyja házasságába a korábban megcsalt, kiebrudalt igazi apát. A tematikai igénytelenség, a rendkívül szűk életanyag vázlatos megjelenítése mellett a legfőbb gyengéje ezeknek a bulvártárcáknak az objektív kritikai ábrázolásmód, a távolságtartás szerény mértéke vagy éppen teljes hiánya. Logikusan következik ez az életkép, portré sovány cselekményének a — sajnos majdnem minden esetben bekövetkező, jellegzetes, nagyon gyakran kiagyaltnak tűnő — poentírozásából. Az erőltetett csattanónak, 7 poentírozásnak számtalan változatával találkozhatunk e tárcák között. A férfi és nő között éveken át szövődő plátói kapcsolatot a legkommerszebb humoreszkbe hajló „csattanó" — az asszony felkínálkozásának éjszakáján a férfi váratlanul rátörő gyomorgörcsökben fetreng — nem engedi testi viszonnyá fejlődni A hamburgi asszonyban. Bulvártárcáinak ragadozó cápái — szubrettjei, kitartott női vagy pénzükkel, osztályhelyzetükkel visszaélő asszonyai — nyilvánvalóan megkövetelnék az író erőteljes, szarkasztikus kritikáját. A vidéki kastély öregedő „fejedelemasszonya" brutálisan bánik el feltámadt érzékisége tárgyával, a parádés kocsissal (Izabella asszony), Ady mégis a késői szerelem fényeit csillantja meg az íráson, vagy az egyébként nem a jellegzetes női ragadozói közé tartozó Kis Titi alakja — végül mégiscsak kényszer-anyasága — köré fon a befejezés hamis glóriát (Kis Titi anyasága). A Juliette Firenzébe megy — a főszereplőnek jogosan kijáró — ironikus kritikáját nem engedi kellően érvényesülni a szülőfaluba vonatozás karácsonyias hangulata, majd végleg elvetéli a befejezés váratlan fordulata: a külföldre utazó „menekülés", amelyet a megérkezés csalódása miatti félelem már-már poézisba emelt érzete motivál a tárcában. Nem véletlenül említettem éppen ezeket az írásokat: az Ady-novellák6 Ugyanakkor természetesen az említett lapok — elsősorban a Budapesti Napló és a Világ — teret adtak Ady rangos novelláinak is. 7 Természetszerűleg nem téveszthető ez össze a klasszikus, Maupassant-i novellatípusnak az emberi sorsok drámáját vagy komikumát fókuszba fogó, új fénnyel megvilágító végkifejletével.
