Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Czére Béla: Ady novelláinak világa
ban és versekben árnyalt művészettel kibontott motívumok — az „őszi" szerelem költészete, a gyerek utáni vágyódás fájdalma, a pihentető, önmagával megbékítő szülőföld iránti nosztalgia s a megérkezést, beteljesülést követő csalódástól, csömörtől való félelem 8 — épülnek be itt szerencsétlen módon az ironikus, szarkasztikus megközelítést kívánó témákba. A bulvártárcáknak gyakori műfaji, szerkezeti változata — s éppen ezek az írások képezik e szerény igényű vonulaton belül is a leggyengébb réteget — a dialógusforma, illetőleg az író helyzetleírásaival és kommentálásaival ötvözött párbeszéd (Az aranyrózsa, Három feleség után, Gombos és a leánya, Leányok András-nap éjszakáján, Matild, Elza, Mary) és a dialógusformát csak imitáló monológ (Az asszony és az ura). Ugyancsak nagyon gyenge színvonalat képviselnek a napilapok „sztorijaihoz" — a vázlatosság igénytelenségével — tapadó vagy azokat variáló tárcák (A ramlehi remete, A harapós Werther, Flóra leány marad), amelyek közül csak a Piroska kegyelmes ura c. írást tudta groteszkbe hajló iróniával megtölteni. Ady tárcáinak egy része szintén a konzervatív hagyományokhoz kapcsolódó romantikus rekvizitumokkal, motívumokkal, a romantikus meseszövés jellegzetes cselekménymozzanataival építkezik (A gascogne-i, A Vadághyak átka, A piroscsizmás papkisasszony). Ezektől a romantikus jegyekkel átszőtt bulvártárcáktól -— már a novellaszínvonalra emelkedve — a komponálás, a mindig jelenlevő gondolati érték és az esztétikai minőség tekintetében lényegesen különböznek a hagyományos magyar romantikus elbeszélésvonulatba illeszthető írások. (A hagyományos romantikus elbeszéléstípusról beszélve, magától értetődően nem a tanulmány elején említett, a század eleji neoromantika s az egyéb stílusirányzatok vagy éppen a modern realizmus, pszichológiai realizmus által asszimilált tartalmi, hangnembeli, stiláris és technikai jegyek — fantasztikum és misztikum, mesei atmoszféra, groteszk, balladai technika, realitás és irrealitás egymásba játszatásának — „adaptálására", szuverén művészi felhasználására gondolok.) A „par excellence" romantikus helyzetet — az éjszakai hajótörés szorongató képét — exponáló s ezzel adekvát romantikus atmoszférát sugárzó Gyermek a Mária-hajónt a teljes reménytelenségben is a humánum születő életet mentő emberi példája emeli a novellák rangjára; a Szabó Márton asszonyait a szerelem „misztériuma", a férfisorsba játszó nőszerepek felcserélhetőségének kesernyés szimbolikája választja el a szokványos tengerészhistóriáktól. A csárda elégiája a múlt századi betyárromantika izgalmas meseszövését tudja ötvözni a derűs rablógyilkos — az „úriember" kocsmáros — elegánsan ironikus portréjával, s A Bimbura halálának egzotikus színei is csak díszletek, kellékek a szerelem elhalásának csendesen elégikus színjátékához. A tárcaszinten megrekedő egzotikus írások színpadán viszont csak a kulisszák elevenek: az Abd-El-Kader nem egyéb egy Rousseau-i nosztalgiájú erkölcsi tanmesénél, az erőltetett csattanót produkáló A Pitu lakodalma c. tárca csak a cigányesküvő kavargó éjszakai színfoltjai miatt érdemel említést. Az egzotikus témájú tárcák között csak a romanticizmust szerencsésen ironizáló Szada-Jillia él igazán. Műfaji, szerkezeti és esztétikai szempontból külön kell beszélnünk Ady 8 A motívumok sorrendjében a legjellemzőbb Ady-novellákat említem, zárójelben — korántsem a teljesség igényével — jelezve a motívumok versekben megjelenő párhuzamait: a Legendák kis leányokról-ciklus egyik novellettjét, A nagy Házat (Az ösz szerelmei, öreg suhanc vágyakozása), a Gyermek a Mária-hajón és az Apaság a halálban e. novellákat (A fiam bölcsőjénél), a lírikus-önvallomásos novellák világába tartozó A cigányos Burayt (Álom egy méhesről, Hazamegyek a falumba) és A nyargaló páholyt (Bolyongás Azur-orszagban).
