Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Székely György: Ady és a színház művészete

formára azonban eddig még nem sikerült rátalálni. Még ugyanez év szeptemberében egy hír — a Szilágy c. lapban — és egy Lédához írt levél néhány szava utal hasonló tervekre. Az előbbi szerint Ady három egyfelvonásost készül írni, az utóbbiban Ady jelzi, hogy „Most szeretnék két egyfelvonásost írni." De néhány nap múlva már lemondó sorok jelzik Lédának: „Darabba pedig nem tudok fogni sem az utálatos Budapesten." Egy egész év telik el, míg a gondolat újra felmerül. A már idézett írói tervekkel kapcsolatban, melyekről a Független Magyarország közölt cikket, Adyról ezt írják: „...rendkívül érdekes ígérettel kecsegteti a magyar közönséget: Drámát akar írni. Bizonyos, hogy ez a színdarab lesz a magyar színpadi élet egyik legszenzációsabb eseménye." Saját nyilatkozatában pedig Ady ezúttal közli, hogy „egy kis leszámolást" akar a színpaddal. Alig egy hónap múlva — és ez is bizonyítja, hogy a hírek valósak voltak — Hatvány Lajosnak írt levelet, amelyben azt kéri, hogy ha lehet, „ne abban a társaságban" jelenjen meg, mint amit terveztek. Inkább vállalná, hogy „két halott íróval" társítsák egy műsorba, ha megírná az egyfelvonásost. 1911 őszén Érmindszentről Lédának s mintegy önmagának is ígérgeti: „Addig is, míg egy regényt, vagy egy különös új, szép színpadi munkát elkészíthetek ..." A következő év őszén azonban komoly felkérés érkezik hozzá. Révész Béla meséli, hogy „valamikor a háború előtt (pontosan 1912 márciusában) meginvitálták, hogy Bárdos Artúrral együtt vállalja egy „új törekvésű irodalmi színház" vezetését. Révész ismerte Ady ilyen irányú próbálkozásait, Janoviccsal, majd a Vígszínházzal folytatott tárgyalásait, és felkérte egy darab megírására. A legkedvezőbb feltétel, amit biztosíthatott, az volt, hogy ne írjon Ady „úgynevezett 'szabályos' darabot, vigye színpadra a líráját, és válassza meg a témáját úgy, ahogy akarja." Ady ekkor kezdett el komolyan foglalkozni egy Dózsa-dráma tervével. Az Űj Színpad, Révész és Bárdos vállalkozása, még fél évet sem ért meg. Ady darabjának a terve azonban már megszületett. Dózsa figurája már régóta foglalkoztatta Adyt. 1906-ban La Barre — Dózsa György c. cikkében már őt nevezte meg a legfontosabb történelmi jelképként, őt, aki „beszélne a nyomorgó, Amerikába szökő magyar nép. . . helyett. Az egész munkás Magyarország helyett, melyet nagyurak és nagypapok jobban nyomnak, mint valaha." Bölöni szerint a téma drámai formája 1907 óta szerepelt terveiben. Mivel azonban a rendelő Új Színpad megbukott, a dráma megírása — legalábbis egyelőre — háttérbe szorult. Űj kapcsolat alakult viszont ki Balázs Bélával. Átmenetileg félre tevődött az az aggály, amelyet Ady Hatványhoz írt levelében úgy fogalmazott meg, hogy vajon jót tesz-e, „ha hit és hivatás nélkül" tesz valamit, még akkor is, „ha piac és pálma helyeselné?" Az persze téves információ volt, amit a Nagyváradi Napló 1913. augusztus 13-án közölt, hogy Ady operettet ír. Szeptember elején Ady beszámol ugyan arról, hogy „a darabomon is dolgoztam valamit", Az Érdekes Újságban megjelent önéletrajzában megismétli, hogy tervei vannak regényre, „színpadi írásokra", de maga is némi gyanakvással kezeli ezeket a terveket. Mégis: 1913. október 16-án elmegy a Marton Sándor-kiadóhoz, és ott Balázs Bélával együtt szerződést ír alá egy Tündér Ilona c. egész estét betöltő mesedrámára. Erre a szerzők előleget is kaptak. A Pesti Színpad november 16-i száma, amely először is cáfolja az „operett-írás" hírét, „pontos értesülések" alapján beszámol a Mosolygó Tündér Ilona c. mesedrámáról, „Ady, Balázs és Bartók" készülő művéről. A cikkből kiderül, hogy Balázs Bélának már volt egy, a közelmúltban kidolgozott részletes drámaterve, magyar népmesei