Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Rónay László: Analóg jelenségek Kosztolányi és Ady költészetében

Adyhoz hasonlóan próbálkozik Kosztolányi a szimbólumteremtéssel. A Vörös szekér a tengeren mintájára megírja A holtak vonatját, mely a szonett zárt, klasszikus formájába a ballada alaktalanabb vízióját lopja be: Láttátok-e már a holtak vonatját? Az éji rónán nesztelen suhan, vas-házait halállovak vonatják, lámpáiban lidérctűz ég busán. A magyar Ugaron típusú versek szóhasználatának hatása is tetten érhető a Négy fal között némelyik versében. A Lámpafény harmadik szonettjében bukkan elő ez az árulkodó sor: „künn a mezőkön fojtogat egy átok". Ady Lédaverseinek nyomán Kosztolányi is megteremti a maga „fekete asszony"-át, egész ciklust szentel neki, ezekből a költeményekből azonban jórészt hiányzik az élmény forró hevülete, többnyire átlényegülnek, költészetté párolódnak az érzelmek. A Négy fal közöttinek költőileg nem a legértékesebb rétege, kortársaira azonban kétségtelenül a legnagyobb hatást tette a Magyar szonettek ciklus. A szonettek korántsem azért keltettek nagy elismerést, mert Kosztolányi a problémák mélyére ásott bennük (mint ahogy a korszak súlyos problémáinak oly hiteles megjelenítője Ady A magyar Ugaron ciklusban), hanem mert szinte minden vonatkozásban visszhangoztak arra a konzervatív szemléletre, melyet a maga módján az egri remete, Gárdonyi is őrzött. (Nem véletlenül köszöntötte elismerő levélben a kötet megjelenése után Kosztolányit.) Kosztolányi népszemléletét a szonettekben ugyanaz az idillit a valósággal egybemosó képalkotás jellemzi, mint ugyanebben a korban Bartók Kossuth-szimfóniáját vagy Réti Honvédtemetését. Az említett versek másodlagos ihletésére jó beleérzéssel figyelmeztetett a Nyugatban megjelent kritikájában Kaffka Margit. Rendkívül érdekes az a mód, ahogy Kosztolányi Vajda János költészetére visszhangzik a Nagy fal közöttben. Ady az Új versekben a Budapesti Napló 1905. febr. 19-i számában megjelent Találkozás az erdőn címet konkretizálva Találkozás Gina költőjével címmel idézte vissza Vajdát s benne „az örök egyedüliség bús, magyar titká"-nak íróját, akit megvall és elődjének vállal: . .. Én szent elődöm, nagy rokonom S itt érzek Egy szent kezet azóta mindig, Egy csont-kezet A homlokomon. Kosztolányi azt a motívumot zengeti vissza Vajda János költészetéből, melyet ekkor a leginkább a sajátjának érzett: a világszínház gondolatát, mely újra meg újra metafizikus töprengésre készti, s a tömeggel szemben kialakítja benne azt a tudatot, hogy az értelmetlennek látszó tolongás voltaképpen haláltánc, s a költőnek bele kell nyugodnia abba a schopenhaueri eszménybe, hogy a lét értelmetlen. Mintha Vajda János A Köröndnél c. hatalmas versének látomását idézné a maga módján Kosztolányi az Ünnepnapon c. versben: Az emberár künn küszködik, tolong, s a ronda pénzért vásárolt mulatság híg kéje eltorzítja lomha arcát, kocsikra kap föl, fut, mint a bolond.