Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Rónay László: Analóg jelenségek Kosztolányi és Ady költészetében

Ián írta róla találóan. S ugyancsak Füst Milán tollából való e jellemző kép: „ . . . mindenki tudja, mi volt neki az írás — mindene —, a nappala, az éjsza­kája, az egészsége, amije csak volt, annak szolgálatában állott". Ady eszköznek tekintette a költészetet. Kosztolányi célnak. Ady démonokkal viaskodott, azok­kal a valós félemekkel és szorongásokkal, melyeket a kor szabadított föl. Kosz­tolányi számára elsősorban maga a költészet tárgya, az ihletés és a művészi megformálás mikéntje jelentette a küzdést és az izgalmas föladatot. Lángolva, alázatosan szerette a leírt szót, úgy, ahogy az Esti Kornél ötödik fejezetében vall róla. A költészetről való felfogása, a modern költészet értékelésének iránya is teljesen ellenkezett Adyéval. A Budapesti Napló egyik névtelen szerkesztői üze­netében — melynek az Ady kritikai kiadás VIII. kötetét sajtó alá rendező s itt a szerkesztői üzenetet is leközlő Vezér Erzsébet szerint Kosztolányi volt a szerzője — hevesen kikelt az új költészet homálya és sztereotípiái ellen. (Ez utóbbiak között említi a mámort, a vért és az éjszakát, Ady jellemző képeit.) Ady hatása alól teljességgel mégsem vonhatta ki magát. Ilyen jellegű nyilat­kozataiban azonban mindig érezni az ironikus felhangot, a tartózkodó külön­állás gesztusát. Juhász Gyuláról írt, 1907-ben született méltatásában például azt kifogásolja, hogy Juhász magyarságverseiben Ady hatását érezni. ,,. . . Ma­radjon ez teljesen az övé, legyen ez az új magyar líra érintetlen dicsősége" — e szavakkal határolja el magát Ady patriotizmusától. „Egy született lázadó — e gunyoros sorokkal ugyancsak Adyt jellemzi 1907-ben —, aki tettek hiányá­ban verskatonákkal harcol, s a formák bilincsét töri. Fejedelmi öntudata, gő­gös hite a méltóságos magyar paraszté, aki érezve lelki nemességét, nyugodtan és bölcsen megveti a világot, és senki különbet nem ismer el maga fölött. Az asztal-trónuson ül ő, a mámor-fejedelem, s az élet, a vágy, a gyönyör lakomá­ján száz szál gyertyát, száz itce bort tétet maga elé, és siratja magát és a né­pet." Kosztolányi ekkor már olyan munkatársa a Budapesti Naplónak, akire fi­gyel a versértő és a verskedvelő közvélemény. Költeményei vezető helyen fel­váltva jelentek meg Adyéival, s akárcsak Ady, ő is szívesen járt italmérésekbe, kiskocsmákba, de nem menekül az éjszaki élet forgatagába, inkább élvezi a ká­véházak nyüzsgését, pompáját. Nagyokat eszik, kávézik, szivarokat szív, áhítja és fenékig üríti a siker poharát. Adyban csak a lumpot látja, a nagyivót az asztalon a „száz itce bor"-ral, és nem érzi a külsőség mögött a tragédiát, a me­nekülés gesztusát. Nem hiszi, nem látja, hogy e tragikus sorsú költőtársat ezer és ezer szál köti a valósághoz, s föl-földobott kő módjára hull ide vissza. 1907 áprilisában arra kérte Juhászt Kosztolányi, gyűjtsön előfizetőket pünkösdre megjelenendő verseskötetére. A Négy fal között az új magyar líra jelentős eseménye lett. „Ady Endre első könyvein kívül az ő Négy fal között című kötete keltett akkoriban szélesebb körű, mélyebb érdeklődést" — emlé­kezik vissza Tóth Árpád Kosztolányi új verseskötetének fogadtatására, s hogy valószínűleg így lehetett, azt Tersánszky Józsi Jenő írása is igazolja, hisz sze­rinte ez a gyűjtemény a gimnáziumi ifjúság kedvelt pad alatti olvasmányai közé tartozott. A Négy fal között anyagának nagy része Ady Üj versek c. kötete mellett csak másodlagos termés. A fiatal költő ekkor még inkább hangját próbálgatja, motívumait keresi, illesztgeti, alig-alig lépve túl a századvégi líra közhelyein. Ám nem is egyszer feltűnnek Ady jellemző motívumai is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom