Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Rónay László: Analóg jelenségek Kosztolányi és Ady költészetében
RÓNAY LÁSZLÓ ANALÓG JELENSÉGEK KOSZTOLÁNYI ÉS ADY KÖLTÉSZETÉBEN A század utolsó évtizedeiben jelentékenyen megnőtt annak a tanárrétegnek az összes lakossághoz viszonyított arányszáma, melyhez Kosztolányi apja is tartozott. Ezt a réteget azonban korántsem jellemezte a kulturálódás igénye, a rendszeres olvasás vagy a művészetek iránt való érdeklődés. Kosztolányi Dezsőnek kivételes szerencséje volt, hogy az anyai ágon keresztül magába szívhatta az irodalom és a művészetek szeretetét. Otthonukban társalgás közben magától értetődő természetességgel került szóba egy-egy színházi esemény, a lakásban könyvek sorakoztak, folyóiratokat és újságokat járattak. Elsősorban a Brenner család ápolgatta azokat a lateiner értelmiségi hagyományokat, melyeknek tragikus sorsáról, összeomlásáról majd nagy regényeiben ad oly megvesztegető nosztalgiájú s mégis leleplező képet Kosztolányi. Természetesen a Kosztolányiak is érdeklődtek a kultúra iránt. Bennük azonban sokkal élőbb volt az őseiktől örökölt politizáló hajlam, mely némi nacionalizmussal is elegyedett, de ez nem csoda, hisz a nacionalizmus a középosztály világképét általában is áthatotta ezekben az években. Ha a gyermek Kosztolányit ért ösztönzéseket igyekszünk röviden összefoglalni és jellemezni, igazat kell adnunk Bóka Lászlónak: „Kosztolányi jött legmesszebbről a forradalomig, a polgári védettségből, a polgári öntudat biztonságából, nacionalista elfogultságok és kozmopolita téveszmék köréből". Ifjúságának érdeklődésére és értékítéleteire is jellemzők e meghatározók. Naplójában lángoló lelkesedéssel írt Petőfiről és Jókairól, de hogy mily erős és eltéphetetlen szálakkal nőtt bele a dzsentriod világképbe, arra jellemzők azok a sorok, melyeket Szabolcska Mihályról vetett papírra: „Olvasom Szabolcskát. Óh, mily szépek ennek dalai! Gyönyörű közvetlenség s nagyszerű életfelfogás tükröződik vissza minden során, néhol még Petőfit is felülmúlja, vagy legalábbis utoléri". Fojtogatónak, kisszerűnek, lehúzónak érezte szabadkai környezetét. Amikor a rohamosan fejlődő fővárosba került, Adyhoz hasonló mohósággal akart hódítani, de nála sokkal érzéketlenebbül figyelte a nagyváros mohó tülekvését, antihumánus jelenségeit. Elsősorban az ragadta meg érdeklődését, milyen rohamos léptekkel nő és gazdagodik a kapitalizmus korszakát élő főváros. Míg nemzedéktársai már a maguk szellemi otthonait igyekeztek megteremteni a Figyelő, a Szerda vagy a Magyar Géniusz hasábjain, Kosztolányi megelégedett Kiss József hívásával, méltánylásával, és kívülmaradt az új kísérleten. Noha ő is türelmetlen szenvedéllyel várta és hirdette az irodalmi megújulás szükségességét, a társadalmi változások igénye egyáltalán nem merült fel benne. Kosztolányi után két esztendővel érkezett Pestre, zsebében egy forinttal, de első osztályon, Ady Endre, aki az első időkben szinte kétségbeesetten panaszkodott a főváros embertelen légkörére. A Szajna partján c. versében így örökítette meg pesti életmódját:
