Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Sára Péter: Meseélmények, mesemotívumok Ady költészetében
SÁRA PÉTER MESEÉLMÉNYEK, M E S E M O T í V U M O K ADY KÖLTÉSZETÉBEN Ady költészetének eredetiségére és stílusának, szemléletének a népköltészettel is rokonságot mutató jegyeire már első méltatói közül is többen felfigyeltek, 1 mégis — szinte máig hatóan — olyan Ady-kép alakult ki, amely inkább mutatja őt a francia szimbolisták megkésett utódjának, mint a század egyik legeredetibb, legmonumentálisabb lírikusának. Ebben a torzulásban akarva, nem akarva az az irodalomszemlélet játszott döntő szerepet, amely költészetét értékelve meglehetősen eltúlozta a francia irodalom hatását. Életművének méltatói abban a tiszteletreméltó szándékukban, hogy Adyt az európai irodalmi, művészeti áramlatokhoz kapcsolják, sajnos néhány fontos adatról megfeledkeztek. Kellőképpen még Ady vallomásaira sem ügyeltek, pedig a költő bizonyára nem minden ok nélkül hangoztatta: „Ügy kellett történnie, hogy írói bátorságom igazolását megkapjam előbb Párizsban — s egy-két tragikus fran1 Horváth János írja Ady s a legújabb magyar lyra c. könyve (Bp., 1910. Benkő.) 40. oldalán: „ . . . Egy nagy, mindent megelevenítő hívő látomás lett Adynál abból, mi modern költőknél csak a megértetés, szemléltetés eszköze, vagyis csak művészi látás volt ... az az ihletettség, mely ily látomásra képesít, a vallásos elragadtatással rokon, őseredeti költőiség. Az az emberi lélek nyilatkozik meg e látomásokban, s az a lélek rezdül meg bennünk is, mely csodálkozva, félve s minden környező valóságban egy-egy hozzá hasonló élőlényt sejtve először nézett körül a nagy világon ... az az emberi lélek, mely babonát, mítoszt, vallást, metafizikát teremtett . . .". Közel egy évtizeddel később Balázs Béla Ady Endre mitológiája c. cikkében (Huszadik Század 1919. aug. Ady-szám. 104—107. 1.) a következőket olvashatjuk: „Ady a legtipikusabb és legnagyobb mítoszteremtők egyike a világirodalomban . . . Am Ady mítosza nem természetmítosz . . . ö befelé néz ugyanolyan naiv isteneket és démonokat látó szemmel, mint ahogy az ősember a csodálatos és titokzatos világba nézett ki, és egy fájdalom keltét olyan mitikus eseménynek éli, mint Homérosz görögje a napkeltét. Ady Endre mítoszai lélekmítoszok. Egy modern ember legdifferenciáltabb lelki élete valamely ős, barbár sámán szemével nézve". S hasonló megállapításokat találunk Sík Sándor Gárdonyi, Ady, Prohászka. Lélek és forma a száza'dforduló irodalmában c. könyve (Bp., 1928. Pallas.) 235., illetve 239. lapján: „Ez a primitív, őserejü látás azonban nemcsak mozgóvá, hanem egyenesen élővé teszi a jelenségeket ... A természet jelenségei éppen úgy mozognak, ránéznek, szólnak hozzá, mint ahogy a maga lelkében is minden lelki jelenség eleven . . . Mítosz-teremtő fantáziának szokták nevezni a képzeletnek ezt a működését . . . Mindennek egyéni, emberszerű élete van, mindenben lélek van . . . belső rokonság van az ember és a külső világ közt: minden összefügg. A mindenségben titkos, csak érezhető, de érezhető egység van. A költői panteizmusnak egy neme ez . . . ösztönös panteizmus . . .". Révai József pedig Ady c, először 1945-ben megjelent könyvében már a népköltészettel is szembesíti Ady költői életművét: „Versei tele vannak megbabonázott tájakkal és varázslatokkal ... De Ady szerelmi költészete is át meg át van szőve babonás rejtelmekkel, a szerelem mitologikus ritmussá lesz nála, amelynek megvannak a maga kijelölt áldozati helyei: a Hóvár-bércek, a Halál-árok, az Alvó csók-palota, a Tavasz-kunyhó stb. — Adynak ez a babonákkal és kísértetekkel benépesített világa hasonlít a népköltészet csodavilágához. — A népköltészet is szimbólumokkal dolgozik és mitologizál: a társadalom és a természet erői megszemélyesülnek benne. De a népköltészet mitológiája realisztikus . . .". (L. 3. kiad. Bp., 1952. Szikra. 49. i.)
