Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)

A megduplázott s ezáltal a verset kiváltó érzelmek ambivalenciájára utaló hajó (a címadó képet egyelőre figyelmünkön kívül hagyva) az első sorokban a vágyak beteljesedését jelentő szerelem s vele együtt, akárcsak korábban a Kis, kék dereglyében, maga a szeretett nő testi valósága. Felőle indul el és feléje tér majd vissza az ilyen szerelmek líráját csaknem törvényszerűen kísérő megnevezési kísérlete, egy eget-földet-tengert átölelő s ragyogó színekkel telített kozmikus látomás. A hajó, az Ady-féle szimbolikában oly sok mindent jelentő hajó ebben az esetben már egyáltalán nem az élet és a halál egyszerre feltűnő érzéskomplexusával viaskodó személyiség projekciója: a hajó is s vele együtt a tenger is egyértelműen csak boldogságba ringató szerelemről beszél. Ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy az idill szükségképp csak egy gyermekded nyelven elmondott s az erős szenvedély hangját nélkülöző naiv érzések műfaja, Az elhagyott kalóz-hajók első felét akár a boldog szerelem egyik legszebb idill— jenek nevezhetjük: Hajnalodik s végre: az én hajómon, Az igazin, szállok virág-fedetten. Nem ismerek a vén, elszánt kalózra, Hurrák, vágyak pompás legénye lettem S boldog hajóm fátyollal lobogózva Olyan, mint kék fátylas ég-darab. Tűz-szememen bekacag a Nap: Sohse látott csodábbat e hajónál, Sohse látott hajóst még hajnalibbat. Tengereket zúdít elénk a vágyunk, Még Óceánunk is az enyém. Karunk ölelő ritmusára ringat, Himnuszt kürtöl a babonás hajó-kürt S zeng a csók a hajó fedelén. Árbocom: a váró diadal, Bódító és szűz-lyány adta csók . . . A második részben egy időre megtörik ez a hang, ami különben szükségszerű is, hiszen most már a nem-idilli múltat idézi. A hajó képe most lesz az elhagyott kalóz-hajóké. Ezek pedig az elhagyott múltról, Adynak korábban is épp a hajók által szimbolizált egykori énjeiről beszélnek. Azokról, amelyeket az igazi, autentikus énjének megtalálását ígérő új szerelem mámoros illúziójában most már meghaladottaknak, sőt az önmaga törvényeihez képest is illegális elkalandozásoknak, „kalózkodásnak" érez. Az azonban, hogy múltjának kalózhajóit Ady „üldözők" gyanánt vonultatja fel, mégis arra utal, hogy ezek még mindig nyomasztóan hatnak rá. Talán azért is idézi fel emléküket, hogy kibeszélésük, ez a laikus gyónás, megszabadítsa szorongatásuktól. Múltjának ez a most saját magát nem kímélő „elbocsájtó, szép üzenete", ez a gondolati elemeket sem nélkülöző retrospektív önanalízis ugyanis életrajzának állomásai felől foglalja össze a hajó motívumába korábban belesummázott mondanivalóit. Épp azokat tehát, amelyek megközelítésére az előbbiekben, bár másfajta csoportosítással, mi is kísérletet tettünk: Szemem melyik volt hajót vágyja vissza? Gyötrelmes, kérdő, kínzó ifjúságnak Zöld lobogójú, éhes kis hajóját? Vihar-hajómat, mely az ósdi nóták