Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Király István: Ady és a Monarchia
Ady, s pusztán Oláh Gábor földhöz tapadt, iróniára képtelen, öntelt komorsága vette komolyan, mi csupán tréfa volt? Mindez eldönthetetlen már. De ha helyes hangulati beágyazottságban idézte is fel Oláh a szavakat, ha valóban komolyan mondta is Ady az itt elhangzottakat: részeg éjszakák tudatalattijában voltak jelen legföljebb csak nála ilyen gondolatok, s nem az ész ellenőrző fegyelme előtt. Ha a magyar progresszió zsákutcába szorítottsága folytán dolgozott is átmenetileg oly újságokba, melyek — mint pl. a Renaissance, a Pályiféle Budapesti Napló, a Bíró Lajos szerkesztette Pesti Tükör — állítólag a Belvedere-palota támogatását is élvezték: tudatos megnyilatkozásaiban — cikkeiben, leveleiben — mindvégig hiányzott Adynál a magyar progresszió nagy részére jellemző buktató illúzió, a Ferenc Ferdinándban való reménykedés. A konepisti jezsuita iskola neveltjéről, „a Vatikánért élő-haló", „a cselekvés vágyától majd szétpattanó" trónörökösről a koalíciós időszakban is csak negatív hangsúllyal, elítélőn beszélt. 28 S Ausztriáról, Bécsről írva folyvást hangoztatta: „Buta, gonosz, szerencsétlen, de hálás sujet ez az Ausztria. Ám mit csináljon Habsburgjaival s boldogtalan, szerteszét vágyódó önmagával." 29 Egy máig kísértő vitakérdésben, melyet nem utolsósorban az Ausztriát mint szupranacionális modell-államot igazolni vágyó modern polgári történetírás tett — főleg Hans Kohn és Peter Feldl művei nyomán — újból aktuálissá: Ady a kortárs gondolkodó tanúságát hozta. A „szerteszét-vágyódást", azaz a dezintegráló, centrifugális erőket tartotta ő meghatározóknak, s nem a stabilizáló centripetálisokat. A Bosznia-Hercegovina annexiója kapcsán jelentkező háborús fenyegetettség napjaiban, 1908 októberében, így írt pl. erről: „ . .. jaj az olyan háborúzó országnak, ahol lappangó keserűségek vannak. Pokoli színjáték lehet abból, ha a hatalmasok háborút hoznak arra a földre, melyet dunai birodalomnak nevez a Nyugat". 30 Elkerülhetetlennek vélte a Habsburg-birodalom szétesését. De szemben a koalíciós időszak alatt kiváltképp nagyhangú, hagyományos, negyvennyolcas, kuruckodó gondolkodással, a magyar fejlődés legnagyobb bajának nem az Ausztriához való kötődést tartotta már ekkor. Sőt: az „álkurucok", a „Mokány Bercik" „szittyaforradalmától" feldühítve a darabontidők múltán is eszményítette még némileg a Monarchia Lajtán túli felét. Az 1907-es osztrák választási eredmény, a szociáldemokrata párt rendkívüli előretörése nyomán hangsúlyozta: „nem igaz, hogy Ausztriában van a székhelye a feudális-klerikális uralomnak". „Az általános választójog Ausztriája, a kultúrállammá lett demokrata Ausztria" „a mágnások, papok és kocsisurak Magyarországának" minden vonatkozásban elébe került. „Ennek az országnak Bécsnél mindig ádázabb ellenségei voltak itthon" —• írta. 31 A Monarchia viszszahúzó szerepe átmenetileg elhalványodott, háttérbe szorult. Ez a hangsúlyadás azonban (épp azért, mert a forradalmiság útjának keresése határozta meg itt az élet menetét) nem állandósult. Ahogy erősbödött Ady társadalmi forradalmisága, úgy hagyta maga mögött az ily jellegű eszmei buktatókat is. A kiteljesedett forradalmár — főleg a koalíció bukása után, az 1910-es évektől kezdve — a maga valóságos helyén látta már ismét az osztrák fél szerepét. Megjelent újra írásaiban a Monarchia-ellenesség. De nem egyszerűen a kuruckodó virtus fellobbanása volt ez már többé. Igaz: részeg éj23 AEÖPM VIII. 213., IX. 198. 1. 29 AEÖPM VIII. 100. 1. 30 AEÖPM IX. 275. 1. 31 AEÖPM VIII. 100., 220., IX. 53. 1.
