Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Király István: Ady és a Monarchia

szakák ellenőrizetlen mozdulataiban fel-feltört még olykor a régi, dzsentriskedő, krakéleres 48-asság is. így, ahogy pl. Szűcs Dezső feljegyezte az emlékezéseiben, s ahogy megírta gunyoros hangú kulcsnovellában is: meg akart verni Ady egy ízben a Meteor-kávéházban egy vigécet azért, mert németül beszélt.

32 Vagy egy Ady Lajostól megörökített esetet idézve: a Maria-Grün-i szanatóriumban való tartózkodás végett 1913 tavaszán Grazba megérkezve egy búcsúzónak mondott orfeumi mulatozás során hozzá akart vágni egy pezsgősüveget egy Haynau nevű katonatiszthez, kit a „Bresciai hóhér" unokájának vélt, s húzatta daccal a magyar cigánnyal a Kossuth-nótát az osztrák asztal felé.

33 A gondolatok sodrát azonban már nem az ily kivagyis, virtuskodó kuruckodások határozták meg, de egy mélyebb, társadalmi jellegű valóságértelmezés. A két hamis véglettel — a hetvenkedő, érzelmi gyökerű nacionalista kuruckodással és a magát racionális, átgondolt reálpolitikának vélő prohabsburgianizmussal — szemben megjelent nála a tertium datur: a reális gondolkodó, nem nemzeti, de társadalmi gyökerű, forradalmi jellegű Habsburg-ellenesség. A maga következetes antihabsburgianizmusában jó szemmel vette észre Krleza: Petőfi forradalmi demokrata Habsburg-ellenességének volt az Adyé szerves folytatása.

34 A forradalmi demokratikus Habsburg-ellenesség A hagyományos, kuruckodó, nacionalista nézetektől eltérően nem a magyar önérzetet féltette már Bécstől a forradalmár költő. Nem az „osztrák szoldateszkát" s nem a „gyarmati kizsákmányolás" rémét emlegette: a nép felől ítélt. S így jól tudta azt, hogy „Magyarország még akkor is megszállott tartomány volna, ha a katonákat magyarul vezényelnék. Amiként minden feudális, militarista szervezetű elmaradt ország — megszállott ország."

35 Egyet jelentett szóhasználatában „gyarmatos ország" és „mágnásos ország":

36 a belső társadalmi átalakulás kérdésén volt nála a hangsúly. Éppen ezért elhatárolta magát a „díszmagyaros, suta, szegénylegényektől",

37 kiknél a nemzeti bánat, ha nem is fedte el, de háttérbe szorította a szociális kérdést. Még közülük a legjobbal, az állandóan fekete magyar ruhában járó, köztársasági pártot alapító hódmezővásárhelyi ügyvéddel, Nagy Györggyel, ezzel ,,a lelkes, szép, egész emberrel" sem tudott maradéktalanul azonosulni. Ha fel is figyelt lapjára, a Magyar Köztársaságra, ha meg is kívánta védeni a „cinikusságtól" a „magyar Provence"-ot, egyben mindig határt is vont felé.

38 Ott érezte Nagy Györgyben Provence polgárát, Tarasconi Tartarin magyar utódát, a tévesztett hangsúllyal élő, önáltató illúziókba vesző „suta szegénylegényt". „Köztársaságot, istenemre, nem akartam csinálni" — írta pl. a Magyar Köztársasági Párttal kapcsolatos viták során —. „Nagy Gyurkának én megírtam, és meg is mondtam, hogy csinálják meg nélkülem szépen, mert én egyelőre sok-sok harcot látok sürgetőbbnek. . . Egyelőre én inkább antirepublikánus vagyok, esküdt ellensége például annak a hatvan vagy hány undok, kis, nemesi köztársaságnak, mely vármegyének hívatik... az én forradalmiságom az, hogy Bécs az 32 Szűts Dezső: Ady mellett. Tavasz 1919. dee. 22. 33 Ady Lajos: Ady Endre. Bp., 1923. 166. 1. 34 Kemény G. Gábor: i. m. 587. 1. 35 AEÖPM IX. 194. 1. 3fi AEÖPM X. 138. 1. 37 Ha visszajönne Margita. 3!í AEÖPM X. 173—174. 1.