Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)

emlékekből született Ifjú sirályi kedvekből, amelyben előbb egy „nagy fényben, pazaron" libegő bíboros dózse-csónakhoz, majd pedig a nászok emlékétől terhes tengeri városhoz hasonlítja magát: Ifjú sirályi kedvek babonáznak, Óh, tenger, óh, múltak, óh, Kedves, te, ott, Óh, drága s örökös Venézis, én Óh, veszthetetlen vér-hona a násznak. Elég pusztán emlékeztetnünk arra, hogy a szabadságvágy és szerelem érzésvilága Ady költészetében épp úgy egytestvér, mint Petőfinél, s már tovább nem kell indokolnunk, ha most az egyik és talán legszenvedélyesebb víziójáról, a Vörös szekér a tengerenről szólunk. Élénk színű képei ez alkalommal is átélt látványokban gyökerező, „materializáló" képzeletének szülöttei, és nyilvánvalóan egy Adria-parti tartózkodásának emlékét őrzik: A tenger, ez a sápadt részeg, Füstlávát ivott, Reszket a Föld. Bús ragyogásban Várunk valamit s szörnyű lázban. A pálmás part inog, Vad kaktuszok összehajolnak, Sírnak a jázminok. Ezekben a sorokban Földessy Gyula az éjszakai Adria látványának emlékét fedezte föl. Ez, úgymond, nem „kék, hanem sápadt", az ezüstláva pedig „a teli, nagy holdfény okozta csík, amely hídként futja be a tengert a Quarnerón . . . (nem arany, de ezüstszín!)." Valóban más, gazdagabb, vadabb színek tobzódnak itt, mint a kék tengert idéző versekben. Az impresszionista piktorokéhoz hasonló látomás, mondhatná valaki, pedig erőteljesebb, mint az övéké volt. Ha képzőművészeti analógiát keresünk, a kétségtelenül erős festőiséggel telített sorokban inkább azoknak a francia Fauves-ok nyersen kiabáló színeit és élesebb kontúrjait fedezhetjük fel, akik közé párizsi festőbarátját, Czóbel Bélát is oda szokás számítani. A vers címében kiemelt „vörös szekér", Ady tengeri bárkáinak ez a társa, sőt csaknem szinonimája, most nem a halált hordozza, hanem „új Hajnalnak a pírját, lángját", vagy konkrétabb prózára áttéve a képek nyelvét, a közelgő forradalom iránti, de egyelőre még szorongást is tartalmazó vágyakozást. Említettük már, hogy a tengerek képei Adynál csak ritkán válnak politikai szimbólumokká. S bár ez a vörös szekér — bárka — épp úgy a jövő új vizei felé tart, akárcsak az Űj versek nagy programadó verse, a sehová sem lokalizált, éppen ezért sejtelmes titokzatosságúnak tűnő tenger Ady forradalmas vágyainak ekkor még bizonytalan tartalmú indulatosságáról tesz vallomást. Talán szintén tengerről vagy legalábbis hozzá hasonló messzi, végtelen vizekről beszél a némiképp Rimbaud híres versének, a modern líra egyik első nagy megnyilatkozásának tekintett Részeg hajónak az inspirációját is őrző Űj vizeken járok soraiban. A közismert vers első két strófáját idézzük: Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse, Röhögjenek a részeg evezősre. Röpülj, hajóm, Ne félj hajóm: rajtad a Holnap hőse.