Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)
f II. „Mély, csöndes és tiszta, jó vizek" A vizek poézisének vagy talán inkább metapoézisének egy másik, a mitológiákban, a folklórban és az irodalomban számtalan változatban előkerülő típusát a tematikailag az ifjúsághoz, a megifjodáshoz, megújuláshoz, az életörömhöz, az erotikához kapcsolódó, illetve az új, az ismeretlen távolságra s a jövőbe néző költeményekben találhatjuk meg. Ezekben a vizek, legyenek patakok, folyók, tavak vagy éppenséggel maga a tenger, ilyenkor rendszerint ragyogó napfénnyel, világos színekkel körülvéve jelennek meg, mint például a tengerek költőjének is nevezett A. Ch. Swinburne-nek alábbi, a derűsnek látott vizekhez kapcsolódó legtipikusabb asszociációkat a mi számunkra is sommásan összegező soraiban: Lifts for me the lordlier love-song, bids for me more sunlight shine, Sounds for me the stormier trumpet of the sweeter strain to me ... (A Ballad at Parting) 1 '* Adynak azok a versei, amelyekben legkorábban beszél napfényes vizekről, sajátos módon nem itthoni környezetéhez, hanem a távoli tengerekhez kapcsolódnak. Ügy látszik, messzire maga mögött kellett hagynia az itthoni valóság jelképeivé megtett halálszagú, sötét magyar vizeket, hogy végre napfényt is láthasson. Nem itthon, hanem annak a „kék tengernek kék vizében", amelynek „bárkája" néha a boldogság ígéretét is hordozta (Várnák reánk Délen). De nem csak ezt, az adott környezetből való elvágyódás, az újatakarás nyugtalanságát is: „Nyugodt partokon nem nyugodni" — olvassuk A kék tenger paríjónban, amely némiképp már Ady modernségének egyik legjelentősebb kulcsversét, az Űj vizeken járókat annak programadó vallomását előlegezi : Ahol mások élnek, szeretnek, Én eljöttem ide betegnek, Csókot temetni, álmot dobni, Nyugodt partokon nem nyugodni. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygók, Űgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Az is gyakran megtörténik, hogy a tengerek végtelenbe olvadó derűs kéksége s hófehér habjai, amelyekből a mitológiai hagyomány szerint valaha Afrodité született, szerelmes emlékek felidézésére késztetik Adyt. Így többek között a konkrét látványtól is inspirált Áldásadás a vonaton litániaszerű vallomásában vagy pedig a szintén egy erotikus tengerélményhez kapcsolódó Egyedül a tengerrel kissé érzelmes soraiban. Ez utóbbiakban maga a tenger is dalol és örül. Szenvedélyesen átélt tengerélmény szólal meg a Velencéhez kapcsolódó 14 L. Swinburne, Algernon, Charles: The Works of — — . Poems. Philadelphia, David McKay, é. n. 571. 1. — Az idézett szöveg nyers fordítása: [A tenger] föléleszti a magasztosabb szerelmi éneket, több napfényt ígér, megszólaltatja a nekem édes dallam harsány trombitáját.
