Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)

ben függnek össze egész személyiségével a képalkotás stilisztikai formáinak nyelvén szólva azonban nem (vagy csak ritkán) allegóriái, illetve szimbólumai annak. És talán az sem teljesen véletlen, hogy Ady néha egyenesen az érmindszenti halódó, sötét vizek rokonát látta a tengerben. Temetés a tengeren c. verse morbid életképének egyik érdekessége éppen az, hogy közeli rokonságot mutat a halálbárkáknak a breton folklórban még ma is több változatban ismert ősrégi legendájával. A hatodik században Jusztinianusz császár történetírója, Prokopiusz, a következőképp emlékezett meg erről a legendáról: „Galliának azok a halászai és egyéb lakosai, akik Britanniával szemben élnek, azzal vannak megbízva, hogy oda szállítsák át a halott lelkeket, s ezért mentesek az adózástól . . . Az átkeléshez egy óra elegendő nekik, holott saját bárkáikkal még egy éjszaka alatt is nehezen teszik meg ezt az utat. . ."

n Ady versében nemcsak a breton partokra lokalizált bárka mutat feltűnő megegyezést a kelta legendával, de az is, hogy az ő bárkája szintén vágtat a tengeren. Ennek a versnek, mint ismeretes, az az életrajzi előzménye, hogy 1904 augusztusában néhány napot együtt töltött Lédával a bretagne-i partok közelében. Bár verse később született, nem lehetetlen, hogy ekkor hallott vagy olvasott Káron hajójának az előbb említett tengeri változatáról. Aki azonban nem tud erről az összefüggésről, semmi nyomát sem érzi meg benne a legalábbis valószínű könyvinspirációnak, sőt teljesen közvetlen élményből született verset lát benne. S egyáltalán nem indokolatlanul. Ady a legendás alapmotívumot ugyanis a témához illően breton helyi színekkel, „téli, szürke" tájjal, tengerzúgással, orkán vad szelével veszi körül, s annyira a hitelesség szuggesztiójávai, hogy hajlamosak lennénk a téli Bretagne látott emlékeit keresni mögötte. Más képei pedig mintha egy valóban végignézett breton temetés komor levegőjét ragadnák meg: Jönnek erős, breton legények S fejkötős, komoly, szűz leányok S fölzeng egy bús, istenes ének. Az egész verset pedig, Ady egyik legerőteljesebb tengerlátomását, a Lédával közös halál, a Liebestod, a versformáig és a hangzók muzsikájáig lehatoló kéjes borzongása hatja át. Kéjes halálról beszél Ady a Baudelaire egyik híres versével (Le voyage) rokon s egyéb irodalmi reminiszcenciákról szintén árulkodó A ködbe-fúlt hajók strófáiban is. Földessy a költeményt Ady öröm-versei közé sorolta, kétségtelenül némi joggal, mert ez az életöröm—halálöröm ambivalens érzéseit elválaszthatatlanul egyesítő vers valóban őriz még valamit a Röpülj hajóm újat kereső mámoros kitárulásából. Még inkább „rokona" azonban A halál rokonának (az Űj versekben épp ez előzi meg). Különösen harmadik strófájának hangulata érintkezik vele: Piros hajón vidám kormányos, Hahó, nem mehetnék veletek? Szeretek a Semmibe szállni, Minden szépet, vakot, halálosat Ügy szeretek. 11 Idézi G. Bachelard: i. m. 105. 1.