Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Király István: Ady és a Monarchia
sett ez a koncepció. A forma azonban nem változtatja meg a tartalmi lényeget. A kis államalakulatok életképtelenségét, a nagy gazdasági egységek jövőjét hirdető érvrendszer (s Goga Octavian egyik cikkében jól figyelt fel erre 18 ) valójában a magyar szupremácia elvének igazolója, továbbvitele volt. Még a magyar demokráciának egy oly európai látókörű szószólója, mint Jászi Oszkár is csak késve — nem a történelem előtt menve, de annak sodrában vonszolódva — adta fel csupán a magyar szupremácia beidegzett elvét, s jutott el egy valóban következetesen demokratikus alternatíváig. A Monarchia nyilvánvalóvá vált felbomlásáig azonban benne is ott élt a magyar birodalmi gondolat realitását egyedül hitelesíteni tudó ideológia: a monarchikus nacionalizmus. Ezen nacionalizmus jegyében történt a Monarchiának, ennek az Engelstől ,,a tömény barbárság védelmezőjeként'" számon tartott birodalomnak a mentegetése. 19 Előremutató, életképes alakulattá stilizálódott, mi történelmileg már rég meghaladott volt, mi Taaffe szavával már valóban csak „fortwursteln", azaz: tengődni tudott, 20 s mi joggal jelent meg úgy később az irodalomban, mint „Kakania, Tarockania", a „vidám apokalipszis" kísérteties, különös világa, mint a „világvége laboratóriuma". 21 A nacionalizmustól szemellenzőzve azonban a magyar progresszívek túlnyomó része is másképp gondolkodott. Szomory írta a maga múltat igazoló Habsburg-drámáit, Balázs Béla — a szociáldemokratákkal egybehangzóan — azt fejtegette, hogy „a Monarchia keresztül-kasul élő nemzetiségeivel nagy kísérleti állomása lesz a közelgő internacionalizmusnak". 22 Vagy ahogy ugyanezt a gondolatot — az osztrák szociáldemokrácia „monarchikus Svájc" eszméjét magáévá téve — Jászi kifejtette: Ausztria, „ez a lenézett poliglott káosz, voltaképp egy nagy történelmi feladat megoldásán dolgozik", s „mindinkább egy monarchikus Svájc képét és jellegét veszi fel". 23 Félreértés ne essék: nem adták fel a magyar radikálisok egy percre sem a maguk demokratikus reformprogramját, de azt a monarchikus imperializmussal összeegyeztethetőnek vélték. Mint pl. Bíró Lajos írta, olyan kormányzatra tartottak igényt, melynek „demokráciája befelé éppen olyan bátor, mint az imperializmusa kifelé". 24 A szellemi-morális színvonal is megalkudott itt. A magyar gondolkodásnak még a legjobbakban is ott élő időszerűtlensége, a mélyre ivódott s birodalmi hiteket tápláló nacionalizmus megmutatkozott. S védte ez az Osztrák-Magyar Monarchiát, ezt a — Karl Kraus szavával — „valószínűtlen hazát", nagy történelmi anakronizmust. S paradox módon épp a sekélyesen gondolkodóktól — a maga mélységes népszeretete, magyarságérzése miatt — nacionalistaként emlegetett Ady nem tévedt el. Ellenkezőleg: következetes antinacionalizmusa, a fegyver társaiét jóval meghaladó politikai-világnézeti tisztánlátása nyilvánvaló lett. Egy kiélező pillanatban —• a világháború kitörésének időszakában —, mikor a Monarchiához való viszonyban o nemzeti érzés jellegére és tartalmára kérdezett rá vallatón a kor: egyértelműen Monarchia-ellenes álláspontot foglalt el. Nem kényszerítette kompromisszumra a tovább élő nacionalizmus. 18 L.: Kemény G. Gábor (szerk.): A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből. Ep., 1962. 578. 1. 19 Marx-Engels: Művei. 4. köt. Bp., 1959. 481. 1. 211 Vö.: Kann, A. Robert: The multinational Empire. I. köt. New York, 1950. 196. 1. 21 Musil, Herzmanovsky-Orlando, H. Broch, illetve Karl Kraus elnevezése. 22 Balázs Béla: Lélek a háborúban. Gyoma, 1916. 40. 1. 23 Jászi Oszkár: Múlt és jövő határán. Bp., 1918. 104. 1. 21 Bíró Lajos: A kezdet és a vég. Bp., 1918. 17. l.
