Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)

hogy 1913 tavaszán egyértelművé váljék Ady szemében a progresszió heterogén táborának veresége. De már az ide-oda hullámzó küzdelmek ráébresztik, hogy a győzelem felől kezeskedő forradalmi erők szövetsége híján művészi hitellel és becsületességgel csak úgy járhatja a forradalmár útját, a bátor kíméletlenség útját, ha az embernyomorító erők uralta világ csonkaságával és töredezettségével az élet teljességének forradalmasító világképe irányítja lépteit: Hajh, Élet, hajh, Minden út, amerre járunk, Hajh, Élet, hajh, Én nem akartam feledet ; Ten-egészedet vívtam én Egész javunkat, Egész kárunk. (Hajh, Élet hajh) A teljesség igényével teszi mérlegre a való világból származó élményei mindegyikét az önátélés által itt megformálódó szubjektum. Világképében a „van" mindig kiegészül a „legyen"-nel. Valamennyi reakciójának magva az élet minden oldalú elsajátítására irányuló szándék. Bármit gondol, érez és tesz, abban ott van a legtágabban vett társadalmi környezetével harmonikus viszonyban élő, azaz képességeit szabadon és maradéktalanul megvalósító egyén önteremtő perspektívája. így aztán bármit él át, bármerre jár, e távlat felé vivő úton halad: „Minden út, amerre járunk". „Van" és „legyen" ilyen egységben látását konkretizálja a vezérvers. Sajátos költői én jön létre benne, aki a magyar politikai élet provincializmusába és kiélezettségük dacára is többnyire kicsinyesnek maradó harcaiba bele tudja látni az emberi önteremtés folyamatának korszakos kérdését: az elidegenedés alóli fölszabadulást. ösztöneivel már a korszakos távlat felé tájékozódik az önmegújításért folyó harcából győztesen kikerült szubjektum, noha a megújulás sikere felől a világtörténelmileg nem tipikus magyar valóság eseményei által szerez magának bizonyságot. Ös sűrűként, mint archaikus emberi és társadalmi kapcsolatok elszigetelt rezervátuma szerepel a vezérversben ez a különös világ. Az általa keltett indulatok magányos „remete kanok", elkülönülnek az emberiség időszerű kérdéseitől, hiszen — ahogy a Rohanunk a forradalomba kiáltotta — „Hunnia úri trágyadombja ... a világnak nem közössé". Túl kell lépnie ezen a korlátolt valóságdarabon a költőnek, ha meg akarja őrizni személyisége integritását. Viszont el sem szakadhat tőle, mert akkor gyökértelenné válik, elvész számára mindaz, amiből indulatai táplálkoznak, ami teljességre sóvárgó forradalmárrá nevelte. Egyetlen kiútja lehet ebből a szorongató dilemmából. Ügy kell a remete kanok módjára benne feltörő indulatokat élményszerű és önálló világgá, azaz lírai műalkotássá formálnia, hogy abból olyan költői én bontakozzék ki, akinek világnézete az emberiség önfelszabadításának távlatai felé mutató „legyen" jegyében egységesült.

60 60 Az 1912. év eseményei nyomán a világkép egyesülésében végbement előrelépésre nézve 1. Benedek Marcell megjegyzéseit. Benedek Marcell: i. m. II. 334—335. 1., valamint az 50. sz. jegyzetben említett tanulmányt.