Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

ADALÉKOK A HARMINCAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ - Szabolcsi Miklós: Megjegyzések

egyikre azt, hogy az az illegális párt állásfoglalása volt, hogy az Móricz-ellenes volt például. Aki életében beszélhetett Gaál Gáborral és a Gaál Gábor-hagyatékot és -levelezést ismeri például, az tudja, hogy egy-egy folyóirat úgynevezett pártirányítása rendkívül bonyolult és áttett dolog volt. Voltak olyan folyóiratok, amelyek a Külföldi Bizottság, vagy a hazai Központi Bizottság közvetlen irányításával működtek. Nagyon ismert, hogy ilyen volt, bár nem teljesen, a 100%, ilyen volt kétségtelenül a Társadalmi Szemle és még néhány. Más folyóiratoknál, mint a Korunk-nál, de főleg a Gondolat-nál vagy bizonyos esetekben a Szép Szó-nál, egyes esetekben a VaZasz-nál, vagy főleg az antifasiszta népfront eseteiben a befolyásolásnak és irányításnak sokkal áttettebb, sokkal általánosabb és nem is mindig közvetlen módjaival kell számolnunk. Melczer Tibor előadásához tennék hozzá egyetlen megjegyzést. Az egész korszaknak belső tagozódásáról van szó, 1919 novembertől kezdve — attól a bizonyos fordulattól, amikor világossá válik, hogy ellenforradalmi lett a rendszer. (Utalok arra, hogy többször megírtuk már: 1919 őszének 2—3 hónapja átmeneti korszak volt, amikor az egész magyar szellemi életben is voltak olyan várakozási illúziók és történelmileg nem is jogosulatlanok, hogy esetleg liberális-szociáldemokrata koalíció kerül uralomra, és nem a Horthy-ellenforradalom.) Tehát: 1919 novembertől körülbelül 1925-ig rajzolható fel egy korszak. Még sokkal alaposabb vizsgálatra és elemzésre vár az, és erre utaltam, hogy mi történik pontosan 1925—26-ban: az emigráció hazajövetele, a pengő bevezetése, az európai forradalmi hullám lehanyatlásának tudomásulvétele, a bethleni konszolidáció. Itt is mindenesetre egy új időszak következik. Ugyanúgy, hogy egy nagyot ugorjak az időben: lényegében új történelmi körülmények és új korszak következik 1939 és főleg 40-től —, Radnóti költészetének és az egész korszak megértésének lényeges kulcsa az, hogy tényleg a 39-es időszakkal ér véget valami, hogy ott vált át nagyon sok minden. 1939-ben a magyar szellemi élet elbúcsúzott Nyugat-Európától; nézzék meg, hogy 1939 szeptemberében hány búcsúzás jelent meg. (Pálóczi Horváth, Cs. Szabó [Doveri átkelés], Márai Sándor, Radnóti Miklós [Ikrek hava], Jankovich, Vas és mások . . .); tehát a leszámolás, elbúcsúzás, és azzal az érzéssel kezdtünk élni és kezdett élni a magyar irodalom és főleg 1940-től (Párizs bevételétől, 1940 júniusától), hogy következik egy többévtizedes — van, aki leírta hogy több ezer éves — korszak, amely a német hatalmi szupremácia jegyében áll, és amelyen belül meg kell találni egy látszólagos, viszonylagos kompromisszumot. Ez volt az a bizonyos illúzió, amely akkor mindnyájunkban élt: vége mindennek — de mégis ezen belül kell valamilyen megoldást találni. Ez történelmi szituáció, amely 1939-től lényegében 1941-ig, még inkább Sztálingrádig tartott. Sztálingrád, majd 1943 augusztusában, Mussolini lemondása volt az a fordulat, amely mindenki számára világossá tette, hogy így lesz vége a korszaknak. Ügy, hogy ha nagyon alaposan akarom ezt a korszakot vizsgálni, az 1939-től 1943 elejéig tartó időszak jelentene egy kis belső szeletet. Hadd utaljak itt csak egész röviden arra is, hogy a sorkatonaként vagy munkaszolgálatosként bevonult írók akkor érezhették meg ezt a brutális-militáris hatalmat, azt, hogy minden szellemi ember védhetetlenül ki van szolgáltatva, mégpedig saját élete is veszélyben forog. Addig, 1939-ig lényegében Magyarországon volt egy olyan illúzió, hogy majd csak valahogy megússzuk, majd csak valahogy kimegyünk, majd csak valahogy eljátszunk, egy ilyen osztrák—magyar monarchikus módon való túlélést megismétlünk. 1933-tól s főleg 1941-től vége ennek.