Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Botka Ferenc: A marxizmus alkotó alkalmazásának útján (Mácza Jánosról)
szocializmus révén: van. Még szimbolizmusa, állítólagos érthetetlenségének szimbolizmusa is azt a szocializmust szimbolizálja, amelyet nem értenek és még inkább: nem akarnak érteni." 21 A munkásosztály ilyen értelmű szerepének megvilágítása nélkül nem hangozhattak eléggé meggyőzően Mácza zárófejezetének ajánlásai a modern művészi vívmányok felhasználásáról. Tisztán logikai szempontból méltán vetették szemére módszerének — ezen a ponton való — mechanikus jellegét, hiszen megszövegezésében az átvételeket csupán az „életképes" szóval indokolja. 22 Mácza munkájának másik fogyatékossága, hogy nem húz világos határvonalat a művészi módszer és az alkotás technikai elemei közé. Pontosabban szólva: nem érzékelteti azt, hogy a művészi módszer egyes részletei, miután általánossá váltak, technikai elemként kezelhetők, amelynek már nincs közvetlen ideológiai funkciója. Hogy távoli példával éljünk: a perspektíva módszerének az alkalmazása a reneszánsz hajnalán kétségtelenül olyan művészi vívmány volt, amely közvetlen ideológiai töltettel is rendelkezett: az e-világban való gyökerezés kifejezésének eszköze volt, amely áttételesen szembenállt a középkori világképpel. Mélységesen tévednénk azonban, ha a perspektíva alkalmazásának hasonló jelentőséget tulajdonítanánk a tizenhetedik vagy akár a tizenhatodik században. Ugyanezt kell elmondanunk a szerző által felsorolt dinamizmusról, analízisről, széles ritmusról, mértani formaépítésről stb. E formaelemek, amelyek a maguk keletkezése idején kétségtelenül ideológiai töltettel is bírtak, idővel átmentek az irodalom és képzőművészet általános eszköztárába, amelynek már nincs közvetlen ideológiai vonatkozása. (Lehet ugyan ilyen oldala, de már csak mint sajátos — tehát akár szocialista — koncepcióval felépített mű részének, amely alá van rendelve, a megformálás általános módszerének.) E hiányosságok adta támadási felületeket ki is használták Mácza későbbi ellenfelei, akik közül az egyik például egyenesen azzal gyanúsította meg, hogy a kubizmus és a konstruktivizmus művészi tanulságainak a propagálásával — a nagypolgárság ideológiáját akarta a proletárművészetbe „becsempészni". 23 Ez az „érvelés" azonban már művészi és esztétikai szférákon kívüli területekről vette indítékait, és tipikus jelzése volt annak a megváltozott művelődéspolitikai légkörnek, amely a harmincas évek közepétől a modern művészet híveit körülvette, majd elszigetelte. Voltaképpen Mácza egykori koncepciójának elterjedése is ezen a falon tört meg — korán jött kezdeményezésként —, amelynek értékeit csak évtizedekkel később tanuljuk becsülni. 10. A magyar irodalomtudomány és kritika jó tíz éve vetette fel az avantgárdé-hagyományok újraértékelésének kérdését. 2 ' 1 Akkor még úgy látszott, hogy elméleti téren az avantgárdé esztétika marxista őseit a harmincas években kereshetjük. Mácza alkotómunkásságának a megismerése több mint egy évtizeddel korábbra datálja e kezdeményezések létrejöttét. 21 Ady Endre: Irodalmi háborgások és szocializmus. Szocializmus 1908—1909. 112—114. 1.; Szocialista realizmus. Szerk.: Köpec'zi Béla. Bp. 1970. 214—216. 1.; és Ady Endre összes prózai művei. 9. k. Bp. 1973. 297—299. 1. 22 MnxaHAOB, A.: K KpHTHKe MexaHHCTHHecKOH MeTußOAorHH Maua. PAIin 1931. 2. sz. 54—82. 1; 3. sz. 62—83. 1. 23 KeiweHeB, B.: O BpaiK^eOHbix MapKCH3My nocyccTBOBeAHecKux nHcaiiHflx Maija. rioÄ 3HâMCHeM MapKCH3Ma 1937. 8. SZ. 121—142. 1. 24 L. Illés László: Régi viták az avantgarde-ról. Kritika 1963. 2. sz. 6—17. 1.; és I. L.: Józan ság és szenvedély. Bp. 1966. 134—170. 1.
