Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Botka Ferenc: A marxizmus alkotó alkalmazásának útján (Mácza Jánosról)
adósunk maradt a szerző: főleg csak utalásokban s könyve táblázataiban vannak jelen, ezek azonban a maguk sematikus formájában csupán az összefüggések mechanikus képét képesek érzékeltetni. 7. Egyik további érdeme Mácza kismonográfiájának, hogy a művészi jelenségek magyarázatában — a társadalmi és materiális indítékok mellett — nagy figyelmet szentelt a művekkel közvetlenebbül összefüggő, s nemegyszer inspiráló szerepet is betöltő filozófiai vonatkozásoknak. Az expresszionista „önkifejezés" hátterében felmutatja Max Stirner filozófiájának körvonalait, vagy éppen Buddha, illetve Konfucius tanításainak hatását. Rendkívül meggyőző például a kubista kísérletek és a mögöttük álló objektív idealista elgondolások közti összefüggések kifejtése. A világ állítólagos „lényegét" visszaadó matemaitkai és geometriai formák és formulák hajhászása, Mácza véleménye szerint, szükségszerűen vezetett a világ, de egyúttal az irányzat „eltűnéséhez", felbomlásához. A kubizmus című fejezet azonban a szerző módszerének egy másik vonatkozását, nevezetesen a művészi specifikum bemutatását és kifejtését is jól illusztrálja, bár erre a könyv minden egyes oldalán is bőséggel találhatunk példát. Mácza ugyanis sehol sem elégszik meg a társadalmi és ideológiai háttér felvázolásával. Elemzéseiben mindenütt megkísérli egyúttal az adott iskolák, irányzatok művészi közegébe való behatolást is, s meggyőzően, helyenként szinte példamutató didaktikával fejti ki: hogyan, milyen formai megoldások kimunkálásának a szándéka alakította ki a kérdéses művészi eredményt vagy annak stílusát. Mácza könyve tehát még a plehanovi értelemben is megvalósította a kritika két aktusát: a formai és művészi elemzés mindenütt szervesen egészíti ki a szociológiai desif rírozást, mi több : azzal szerves egységbe olvadt. E differenciált látásmód frisseségét talán érzékeltetni tudjuk, ha csupán jelzésképpen utalunk A mai Európa művészeté-vei szinte egyidejűleg megjelenő másik esztétikai-szociológiai munka, V. P. Friese: A művészet szociológiájának alaptételeire. Friese felfogása szerint ugyanis a művészetnek mindössze „két alaptípusa" létezik: a „szintetikus" és a „differenciált" művészet; előbbi a „feudális-papi", utóbbi a „burzsoá" társadalmaknak felel meg. A stílus tekintetében Friese ugyancsak kettős felosztást követ: egyrészről, szerinte, kialakult a „szimbolikus stílus", amely a „vallásos világfelfogásnak", másrészről pedig a „realista", amely a „nem vallásos világfelfogásnak" felel meg. 17 8. Mácza kismonográf iájának egyik, mindmáig érvényes, gondolatköre az, amely a modern iskolák és irányzatok vívmányainak továbbélésével, a szocialista művészetbe való lehetséges beépítésükkel foglalkozik. Szerinte gyökereiben hibás az a felfogás, amely arra hivatkozva, hogy e törekvések „a kapitalizmus korában születtek", sommásan elvetendőnek tartja őket, tudomást sem véve részleteredményeikről. „A proletariátusnak — írja Mácza — ugyanúgy kell visszanyúlnia a modern művészethez, mint a múlt összes többi jelenségéhez": azaz a kritikai feldolgozásuk után — olvasható később — „el kell sajátítanunk a formai és módszerbeli kísérletezések valamennyi életképes eredményét, hogy saját gyakorlatunkban alkalmazzuk azokat". 18 17 B. M. CppHHe: CorjHOAornfl HCKycCTBa. MoCKBa. 1926. 61. 1. 18 HcKyccTBo coBpeMeHHOH Eßponbi. MocKBa. 1926. 126—130. 1.; magyarul: Legendák és tények. 1972. 107—111 1.
