Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Pete György: Költői törekvések a Tanácsköztársaság bukása után

A lényegesébe mozzanat, hogy Kassák útja 1922 után hazafelé vezet, 1925ben megszűnik a Ma, s utána a Dokumentum eleve kudarcra ítélt kísérletét a Munka megjelenése követi, s ezzel a magyar avantgárdé, mint irodalmi mozgalom, gyakorlatilag megszűnik. A baloldali avantgárdé belső differenciálódása, szétforgácsolódása szorosan összefügg azzal, hogy talajtalanná vált nem csupán azért, mert emigrációba szorult, hanem elsősorban azért, mert az 1919 utáni társadalmi-történelmi viszonyok között az a forradalmi tömegmozgalom, amelyből táplálkozott, lehanyatlott. A magyar avantgárdé tragédiája, hogy ezzel a ténnyel nem tudott igazán szembenézni. Kassák és a mellé csatlakozók kétségtelenül tudatosították magukban a forradalmi, világforradalmi lehetőségek megszűnését, s — ha most eltekintünk a konstruktivista program bizonyos problémáinak taglalásától — hazatérésük és itthoni feladatvállalásuk feltétlenül pozitív reakció volt az eseményekre. A elszigeteltség feladása, a hazai viszonyokhoz való alkalmazkodást is jelentette — de ha a programos, mozgalomszerű avantgarde-ot fel is adta Kassák, gyakorlatilag nem ismerte fel, hogy a lehetséges társadalmi-forradalmi feladat megváltozott. Továbbra is csak a munkásmozgalomra és egy eljövendő proletárforradalomra figyelt, s gyakorlatilag elszigetelődött — elszigetelte magát mind a népi írók, mind a Nyugat mozgalmától. A Kassákkal szakító, emigrációs irodalom pedig még annyira sem számolt a realitásokkal, mint Kassák. Talaja a nemzetközi munkásmozgalom, mindenekelőtt a Komintern és az illegális KMP — sajnos, egyes időszakban szektás — politikája megmaradt ugyan forradalmi talajnak, de igazi közege nem volt, igazi hatóereje sem. Az avantgárdé feladása az ő esetükben is bekövetkezett, azonban egészen más okok következtében. Mi volt, mi lehetett tehát a funkciója az avantgarde-nak a két világháború között? Megkockáztatnám azt a feltevést, hogy hidat teremtett Ady és József Attila között, azaz átmentette a lényegét jelentő új világképet és forradalmi eszmeiséget az új magyar irodalomba. Integrálódott tehát, de hozadékainak számbavételénél nem a stiláris, formai eszközökre kell a hangsúlyt helyezni, hanem elsősorban eszmei-világnézeti, világképi elemeire. Vagyis nézetem szerint, ha az avantgárdé, mint mozgalom, a húszas évek második felétől gyakorlatilag meg is szűnik, mert említett korlátai következtében nem válhatott a két világháború között alapvető jelentőségű irányzattá, alapvető jelentőségű a szerepe a modern magyar irodalom és a szocialista magyar irodalom kialakulásában és 30-as évekbeli kiteljesedésében. Az avantgárdé progresszív világképét megszüntetve-megőrizve a kor csaknem valamennyi jelentős alkotója továbbvitte, kiteljesítette azokkal az új, korszerű elemekkel, melyeket az avantgarde nem tudott, nem akart magába integrálni