Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - József Farkas: Íróink a fehérterror idején

Király György válasza: „A magyarság régi, progresszív tradícióival össze­egyeztethetőnek tartotta." Kérdés: „Alkalmasnak, képesnek tartja-e magát arra, hogy részt vegyen a magyar tanárok építőmunkájában?" Király György válasza: „Nem: amíg ez az építőmunka a mai irányban folyik — olyan időben, mikor az állam rendőrállammá alakul és a denunciálás szellemét viszi az iskolába —, le is vonta mindebből a konzekvenciát. . . ameny­nyiben nyugdíjaztatását kérte." 9 Hasonlóan reagált Benedek Marcell is, amikor a Tanácsköztársaság alatti magatartását vizsgáló bizottság megkérdezte: „Alkalmasnak tartja-e magát, hogy részt vegyen a tanárok építőmunkájában?" Benedek Marcell így válaszolt: „Alkalmasnak, de csak olyan viszonyok között, amikor gondolatai s világfelfogása vállalásában semmi sem akadályozza meg." 10 Benedek Marcellt is megfosztották egyetemi tanári katedrájától, de még középiskolai tanári állását is elvesztette. Czebe Gyula klasszika-filológust állásvesztésre ítélték, mert elfogadta egye­temi tanári kinevezését a Tanácsköztársaság idején, s mert tagja és jegyzője volt a bölcsészkari bizottságnak; továbbá mert tagja volt a Filológiai Társaság Direktóriumának. Saját álláspontját így jellemezte az ellene indított vizsgálat során: „Én mindig a legszélsőbb balszárnyon állottam, s így szükségesnek tar­tottam, hogy a reformok érdekében közreműködjem. Óva intek mindenkit, ne minősítse magatartásomat a fiatalság megtévedésének, szereplésem csak végső konzekvenciája volt régi demokratikus világnézetemnek." 11 És még egy érdekes példát hoznék fel: Barna József fiatal író a Közoktatás­ügyi Népbiztosság adminisztratív dolgozója volt, és ezért a proletárdiktatúra megdöntése után letartóztatták. Helyzetét súlyosbította, hogy Vágó Bélának, a Tanácsköztársaság belügyi népbiztosának unokaöccse volt. Mégis, az érdeké­ben — 1919 szeptemberében — indított mentőakció során Schöpf lin Aladár és Karinthy Frigyes is aláírta a főügyészséghez benyújtott beadványt, amely sze­rint „Barna József egyéni tisztességéért és megbízhatóságáért a felelősséget min­den tekintetben" elvállalják. 12 Végül megemlíteném, hogy Reinitz Béla ellen, aki a Közoktatásügyi Nép­biztosság színházi osztályát vezette, 1919 októberében „folytatólagos rablás bűn­tette" címén adtak ki vádindítványt, mert az általa hozott pénzügyi intézke­déseket (például írók, színészek honoráriumának kiutalását) az ellenforradalmi „jogrend" rablásnak minősítette. A bírósági tárgyaláson azonban olyan rokon­szenvtüntetés volt mellette, amely az ítéletet is képes volt befolyásolni. Idézek a kir. főügyész 1920. május 16-án kelt, vonatkozó jelentéséből: „A nyilvános főtárgyaláson személye mellett a színházi, művészi és írói világ olyan meleg rokonszenve nyilatkozott meg, hogy a bíróság a kir. ügyészség súlyos vádját, ti. a rablás bűntettét nem honorálta és dr. Reinitz Bélát csupán bűnpártolás vét­ségében mondta ki bűnösnek és mindössze 10 hónapi fogházra ítélte. Ez az ítélet jogerőssé vált." 13 Témánk szempontjából érdekes jelenségnek lehetünk tanúi ezekben az esetekben: a Tanácsköztársaságnak a későbbi népfrontpolitikához sokban ha­• 9 Uo.: IV/13—4247—1920. 10 VKM V. 1928—4—2354. M VKM III. 1920—5—45768. 12 Fővárosi Levéltár. Bp. Kir. ügyészség iratai. IV/13—1722—1919. 13 Párttörténeti Intézet Archívuma. Bp. Kir. ügyészség iratai, IV/13—5983—1919.

Next

/
Oldalképek
Tartalom