Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - József Farkas: Íróink a fehérterror idején
sonló jellegű szövetségi politikája a proletárdiktatúra kulturális életében, amely lehetővé tette az alkotó értelmiség — írók, művészek, tudósok — aktív bekapcsolódását a szocialista forradalom kulturális építőmunkájába, utólag is, a levert forradalom után is pozitív hatást gyakorolt a haladó polgári írók és művészek bizonyos köreiben. Hiszen saját élményük alapján győződhettek meg a forradalom napjaiban arról, hogy a proletárdiktatúra nem semmisíti meg a szellemi értékeket, ellenkezőleg, a nemzeti és egyetemes emberi kultúra felvirágzását segíti elő. És itt szeretnék egy rövid kitérőt tenni: Ez a művelődési politika, amelynek irányítója Lukács György közoktatási népbiztos volt, német nyelvterületen is ismertté vált már 1919 nyarán; a berlini Die Aktion ugyanis részletesen és folyamatosan ismertette annak legfőbb alapelveit és gyakorlati intézkedéseit egy fiatal osztrák költő, Georg Kulka tollából. 14 Valószínűleg ez is hozzájárult, hogy amikor 1919 őszén a magyar ellenforradalmi kormány gyilkossággal vádolta meg a Bécsbe menekült Lukács Györgyöt, és kikérte őt az osztrák hatóságoktól, jelentékeny sajtókampány indult Lukács György védelmében. A Die Weissen Blätter hasábjain Ernst Bloch állt ki Lukács mellett és rámutatott, hogy „A magyar reakció Lukács György elítélésével — és ezt meg kell akadályozni! — nem csupán egy ártatlan embert ítélne el, hanem a legszörnyűbb módon beletaposna a szellem világába. És ezt meg kell akadályozni." 15 A Berliner Tageblatt pedig felhívást közölt, amit többek között Richard Dehmel, Alfred Kerr, Heinrich Mann és Thomas Mann írt alá, amelyben a német írók kijelentik: „Lukács megmentése nem pártpolitikai ügy. A kiadatása elleni tiltakozás mindazoknak a kötelessége, akik a személyes érintkezés során tapasztalták emberi tisztaságát, s csodálták filozófiai-esztétikai könyveinek magasan szárnyaló szellemiségét." 10 E kis kitérő után visszakanyarodva a korai magyar antifasiszta irodalom kibontakozásához, egészen röviden szólnék még az emigrációba kényszerült magyar írók egynémelyikéről. Ismeretes, hogy 1919 után a haladó magyar irodalomnak új központjai keletkeztek külföldön is: Bécsben és a szomszédos országok magyarlakta területein. Az emigrációba kényszerült írók nagy többsége esztendőkön át Bécsben talált menedéket, itt folytathatta írói és publicisztikai tevékenységét. Magyar nyelvű lapok és folyóiratok indultak Bécsben, így a Bécsi Magyar Újság című napilap, a Panorama című képes hetilap, Göndör Ferenc is itt folytatta Az Ember című hetilapjának kiadását; olyan politikai lapok és folyóiratok, mint a Proletár, a Világosság, a Jövő. Kassák Lajos újraindította Bécsben Ma című aktivista irodalmi és művészeti folyóiratát, és számos új irodalmi folyóirat indult — többek között — az Ék, az Egység, a Diogenes és a Testvér. E lapokban — és általában külföldön — szabadon nyilatkozhatott meg a magyarországi fehérterror elleni tiltakozás, és egy ideig úgy tűnt, a megszégyenítő embertelenség elleni összefogás egyesítheti a haladás erőit, a kommunista és nem kommunista írók és művészek táborát. Sajnos, ez nem így történt, és a forradalmár írónak két irányba kellett hadakoznia: a hazai fehérterror elleni intenzív harc mellett az emigráció polgári szárnyán belül felszínre kerülő antikommunista tendenciák elleni küzdelem is szükségszerűen mindinkább feladatává vált. Az emigráció táborán belül mindinkább kiéleződő harc 14 V. ö.: József Farkas: A Tanácsköztársaság irodalmi visszhangja a német aktivisták folyóiratában. ItK, 1974. 2. sz. 15 Ernst Bloch: Zur Rettung von Georg Lukács. Die Weissen Blätter. 1919. 529—530. 1. 16 Ein Aufruf. Berliner Tageblatt. 1919. november 12.
