Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

SZÖVETSÉGI POLITIKA A HARMINCAS ÉVEKBEN - K. Nagy Magda: A harmincas évek első felének haladó publicisztikájáról

szerint népi származásukat és parasztságukat: minden sorukból éreznem kell, hogy számukra a parasztság nem forrás, hanem cél... A régi költő univerzális volt: minden ember nevében beszélt..."

11 Nem sok hite van benne, hogy a maga és a Nyugat új ars poeticáját megszívlelik az utánuk következők, mégis leírja nemzedéke nevében: „pártjuk az igazság, osztályuk a nép". Móricz még tovább megy az élet és irodalom értelmének taglalása közben. Ö is Adyig talál vissza, hogy új hitet nyerjen a továbbírásra. „Csodálatos élet volt az övé... — írja egy vitájában. — Fájt neki ez a Magyarország, amelynek rossz gazdái, rossz vezetői vannak. Fájt neki ez a sivár puszta s ez a lápvirág, ahol a sógorság-komaság az egész vezető réteg főbetegsége. Fájt neki ez a faj, amelyben oly kevés lendületet talált a kulturális és társadalmi megújhodásra."

12 1932-ben a Nyugat vezető íróinak, ideológusainak világszemlélete s vele irodalmi nézete annyiban mutat változást, hogy kevésbé utasítják el a politikát. Egyesek még az új világirodalmi jelenségek értékelésénél — Proust, Joyje, Valéry —- azt is kimondják, hogy: „a művészet társadalmi jelenség, tehát akarva — nem akarva, függvénye az uralkodó társadalmi rendnek s a rend szellemét kifejező morálnak".

13 Halász Gábor még tovább megy ebben a vitában: az értelmet állítja a mágiával szembe, „nem új naturalizmus — írja —, hanem új realizmus" ami kell. „A realizmus pedig — úgy véli — minden időben nem magát a valóságot jelentette, hanem a valóság transzponálását..." Közvetlenül a konferencia „tiszta szellemi" légkörének felidézése mellett 1932 novemberében politizáló cikk jelent meg a Nyugat-ban, amely a magyar ifjúság új arculatára hívta fel a figyelmet. Igaz, e cikk is sok ellentmondást tartalmaz, de az „új magyar ideológiát hordozó" baloldali ifjúságot leválasztja az ellenforradalmi Magyarország irredenta eszmei alapján álló, s a német egyesületek mintájára szervezett fiatalságtól. A felhívás következetes és helyes, perspektívát nyújt a munkás-paraszt fiataloknak: ösztökéli őket, hogy „szociológiai, kulturális, politikai, közgazdasági iskolázottságát, tudományos felkészültségét (amit sem az egyetemen, sem másutt nem kaphat meg) pótolja és a legalaposabb tényismeretre tegyen szert". . . „»nekünk ne beszéljen a földműves- és munkásifjúsággal való összefogásról az az ember — mondják ki kategorikusan —, akinek nincsen őszinte barátja földműves- és munkásifjak között.«"

14 A Nyugat 1933-ig még vissza-visszatér kedvelt „politikamentes irodalmat" jelszavához. 1932 végén például a politika és irodalom összefüggésének heves tagadása újra felbukkan. A politikának — mint illetlen betolakodónak — kitiltása a „tiszta művészetek" területéről éppen a Nyugat egyik konferenciáján Móricz beszédében kulminált. „A politika valóságos megölője Magyarországon a gondolkodásnak" — vezette be a Nyugat konferenciáján a szakemberek felszólalásait Móricz. Azt nem tagadta ugyan, hogy „a levegő tele van villamos feszültséggel", s az emberek kérdései egy dolog körül forognak: mi lesz velük holnap? Ennek az egyetlen kérdésnek a megválaszolására pedig, „tekintve, hogy nincs Mózesünk" — írja, felvonultatja a tudomány és közélet jeles képviselőit. H L. a 8. sz. jegyzet. 12 Móricz Zsigmond: Mai napok. (Ady). Nyugat, 1930. II. k. 641—643. 1. 13 XJj irányok a világirodalomban. (Nyugat-konferencia.) Nyugat, 1932. II. k. 524—528. 1. (Az idézet Németh Andor felszólalásából.) 14 Csanádi Rudolf: A magyar ifjúság arculata. Nyugat, 1932. n. k. 471—473. 1.