Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

BEVEZETŐ - Szabolcsi Miklós: A magyar szocialista irodalom kutatásának problémái

koztatása. Már egy tanulmányban megpróbáltam fölvetni, hogy ez összefügg azzal a kérdéssel, hogy van-e a szocialista irodalom területén, van-e a szocialista irodalom művelőinek affinitása, erősebb vonzódása bizonyos ábrázolási törekvések felé. Itt felvetődik nagyon élesen a naturalizmus problémája, mint amely a munkásmozgalom bizonyos ágaihoz hagyományosan kötődő ábrázolási irány minden egyes területen, és fölvetődik természetesen az avantgarde-nak az a szárnya, amelyik a munkásmozgalommal tartott kapcsolatot. Egy második ilyenfajta probléma, amely minden egyes ilyen konferencián kérdésként felvetődött: a szocialista irodalom, a szocialista művészet határai, kritériumai és minősítésének kérdése. A művészeti-irodalmi jelenségek esetében világnézet és mű bonyolult kapcsolatát kell tekintetbe venni. Azt, hogy a tapasztalt belső és külső valóság a világnézet milyen szűrőjén keresztül nyer megformálást, hogyan illeszkedik bele az irodalmi hálózatba, a valóság bonyolult jelenségei elsősorban a szocialista világnézet értelmezésében jelennek meg a megvalósult művekben, amelyek a maguk részéről ismét egy irodalmi hálózatba illeszkednek. Ezek esztétikai közhelyek. Amikor azonban megpróbáljuk vizsgálni, hogy mit jelent itt a szocialista világnézet, akkor a problémák egész sorára bukkanunk a konkrét vizsgálatban is, és az elmélet területén is Azt mi már kezdetben igyekeztünk elmondani, és itt elsősorban Király Istváné az érdem, aki ezt nagyon világosan kifejtette egy most nemsokára ismét publikálásra kerülő tanulmányában, hogy a szocialista irodalmiság kritériuma nem azonos a párttagsággal, az illegális vagy legális párt tagságával, és semmi esetre sem azonos bizonyos írószervezetekhez való tartozással. De ugyanakkor nem határoltuk eléggé körül semmilyen irányban ezt a szocialista világnézetet. Természetesen a szocializmus, marxizmus mint világnézet, a szocialista eszmeiség mint értékalkotó és valóságalakító jelleg, nem stabil, nem öröktől fogva változatlan, nem történelemfeletti kategória, nem mindig és ugyanúgy jelentkezik. És világos, hogy a szocialista jelleg más lesz a századelő munkásirodalmának műveiben, mint az 1940-es évek elejének, közvetlenül a háború befejezése előtt megjelent műveiben. Mégis úgy érzem, hogy a szocialista eszmeiség határait, kritériumait kellene világosabban megfogalmaznunk. Szeretnék egy nem magyar irodalmi példát, és aztán egy magyar irodalmi példát hozni. Ezeken az említett konferenciákon az én legnagyobb meglepetésemre is, ugyan nem mindig mint szocialista, de néha így is, mindenesetre a jellegzetes antifasiszta irodalom képviselőjeként Stefan Zweig műve szerepelt. Ezt a művet, amelyet a mi értelmezési rendszerünk szerint a polgári humanizmus vagy a polgári világnézet egyik variánsaként szoktunk tekinteni, azt hiszem, nehéz lenne szocialistának minősíteni. Mégis valamilyen módon az antifasiszta ellenállásnak is része. A mi szempontunkból analóg probléma, sokkal magasabb értékszinten politikai probléma a Babits Mihály-kérdés, amellyel már nagyon sokszor szembe próbáltunk nézni, de hozzátehetném a kései Kosztolányi kérdését is. Nem eléggé vizsgáltuk meg a polgári humanizmus lehetséges alternatíváit, variánsait, megjelenési formáit ezen a területen. Fölvetődik itt az a történeti alapkérdés: ha arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a magyarországi rendszer 1919 szeptemberétől, pontosabban, azt hiszem, novemberétől fogva egyértelműen fasiszta volt, és Magyarországon a fasizmus egy sajátos formája uralkodott, amely látszatra olykor alkotmányos liberalizmus, azonban lényegét tekintve fasizmus — tudják, hogy itt ekörül történészeink között viták vannak —, akkor ebből a perspektívából bizonyos, általunk polgári humanistának és plebejus demokratának tartott magatartás-