Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

BEVEZETŐ - Szabolcsi Miklós: A magyar szocialista irodalom kutatásának problémái

függéseit. Mondanom sem kell, hogy távolról sem lehet az NDK-, általában a német irodalom, vagy osztrák irodalom viszonyait, problémáit ráhúzni a magyar irodalomra. A másik konferencia, amelyről éppen tegnap este jöttem meg, Bécsben zajlott le, tulajdonképpen egy töredékkonferencia volt, egy nemzetközi szervezet, amely az emigrációban lévő német irodalom problémáit kutatja, nem tudta megtartani a teljes kongresszust, így csak ennek az osztrák részét tartották meg, tehát az emigrációban lévő osztrák irodalom körül folyó vita zajlott le. Itt is sok olyan probléma van, amelyik számunkra érdekes. (Az egyik irodalomelméleti-irodalomtörténeti kérdésre még vissza szeretnék térni, az emigráns irodalom és a szocialista irodalom fogalmi elhatárolására, általában a földrajzi, politikai és az eszmei hálózat összefüggésére.) Másrészt világos, hogy a német terület problémái semmiképpen sem alkalmazhatók mechanikusan a mi irodalmunkra. Mind a három német nyelvű ország számára, tehát az NDK, Nyugat-Németország, Ausztria számára fennálló probléma, hogy egy adott pillanatban irodalmuk igazi folytonossága, igazi képviselete teljes egészében otthoni bázis nélkül, csak külföldön élt. Ennek analógiája Magyarországon természetesen nincs, és a mi sajátos viszonyaink éppen ezt, a fasizmus viszonyai közt ellenzékben dolgozó irodalmat hozták létre, amire nincs nagyon sok példa az európai irodalmak történetében. Mégis úgy tűnik, hogy mind a szocialista, és főleg a polgári emigráns irodalom területén sok érdekes tanulnivalónk van tőlük, nem szólva arról a kérdésről, hogy van egy sor teljesen közös kutatnivaló területünk, a német és osztrák irodalommal: alkotók, folyóiratok, művek. Ennyit szerettem volna, mint friss élményt bevezetőben elmondani, és most hadd fogalmazzak meg néhány elméleti kérdést a mi kutatásainkra vonatkozólag. Az első: Magyarországon is, de főleg a világirodalomban és világ-művészettörténetben lényegében két, egymástól teljesen független fogalomrendszer szerint beszélünk ugyanazokról a jelenségekről. Az egyik fogalomrendszer, amely meghatározott irodalmi áramlatok és irányzatok szerint foglalkozik a világirodalommal és a nemzeti irodalmakkal, tehát nagyon durván felvázolva a tizenkilenc századi kritikai realizmus bomlása, vagy átváltozása utáni időszakban, naturalizmusról, szimbolizmusról, második klasszicizmusról, második romantikáról, avantgárdé korszakról, új realizmusról beszél napjainkig, vagy pedig évtizedekre osztja be a világirodalom fejlődési folyamatát, és nagyjában ezek szerint tárgyalja az ide vonatkozó jelenségeket. Ettől szinte függetlenül, a kettőt nagyon kevéssé kapcsolva, a mi hazai kutatásainkban és főleg a világirodalmi kutatásokban is fut az irodalomnak e nagy eszmei kategóriák szerinti tárgyalása, amelyek a mi területünkön szocialista irodalom, polgári irodalom, plebejus, népies irodalom nagy dichotómiáját vagy trichotómiáját jelenti. Aki kezébe veszi bármelyik kézikönyvet, az látja, hogy ezek a kategóriák nem fedik egymást, a mai magyarországi kritikai gyakorlatunkban sem. Egy harmadikfajta beosztás •— és ez Magyarországon kevéssé észlelhető, de ezen az említett két konferencián nagyon világos volt — a hazai-nemhazai vagy otthonélő-nemotthonélő, otthonmaradt-emigráns kettőssége, amely önmagában is egyszerre mind a két, előbb említett kategorizálást átfedi, amelybe tehát az emigráns irodalom, abban különféle, úgynevezett stílus- és ábrázolási törekvések képviselői és különféle eszmei törekvések képviselői egyaránt beletartoznak. Az egyik problémánk a közeljövőben talán éppen e két vagy három területnek, de főleg a két területnek az egymáshoz való közelítése, egymásra való vonat-