Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

BEVEZETŐ - Szabolcsi Miklós: A magyar szocialista irodalom kutatásának problémái

szervezett volt, nem lehetett nyomon kísérni ennyiféle előadást. Mégis nagyon általánosan megfogalmazva, a mi kutatásaink szempontjából talán a következőket szűrhetném le ebből, az NDK-ban tartott nagy konferenciából: elég határozott fordulat, hangsúlyáttétel érezhető az elmúlt évek gyakorlatához viszonyítva az NDK tudományosságában (a szovjet tudományosság ezt már korábban megkezdte), a szocialista irodalom viszonyainak kutatásában a 20-as évekről a 30-as évekre. Mint tudjuk, ez kettősen ellentmondásos probléma. Amikor a 20-as évek álltak elsősorban a szocialista irodalom kutatásának középpontjában az NDK-ban is, és bizonyos fokig más országokban, némiképpen a Szovjetunióban is, ez egyúttal egy kissé a proletkult és a RAPP idealizálását, illetőleg e korszak egyoldalú magasra emelését jelentette. Nagyon világosan lehet látni a hangsúlyáttételt a 30-as évek szélesebb ölelésű, népfrontosabb, a klasszikus realizmus eszközeihez visszatérő, a polgári humanizmussal szövetséget kötő, a népfrontpolitika alapján dolgozó irodalmának kiemelésére, mind az NDK-, mind a szovjet irodalom viszonylatában. így a probléma megint kétoldalúvá válik: mert a 20-as évek szovjet irodalma és a 30-as évek szovjet irodalma között viszont van egy olyanfajta hangsúlyváltás, amely a 20-as évek elejének mozgása után, a személyi kultusz kiterjedésétől fogva nemcsak az egységet, és a szocialista realizmus útnakindulását hozta el, hanem — 1937—38tól fogva — egy bizonyos szűkösséget is. Ez a kettős ellentétpár: egyik oldalról egy népfrontos politika, és erre épülő, szélesebb ölelésű, a humanista antifasiszta hagyományokat is felölelő irodalom, ugyanott egy bizonyos leszűkülés (ez így nem fogalmazódott meg most az NDK-ban). A hangsúlyátvetés a 30-as évek örökségének vállalására a mi szempontunkból, a magyarországi kutatás számára megint kettős vagy hármas feladatot jelent. A mi kuta

J tásunk néhány kezdeti, inkább az 50-es évek elejét jellemző bizonytalanságtól eltekintve, végig azon az állásponton volt, hogy a 30-as évek irodalma jelenti a magyarországi szocialista és az európai szocialista irodalom kibontakozását, súlypontját és legszebb korszakát. Már Révai Józsefnél latensen ez a gondolat fejeződik ki, és amikor a szocialista irodalom fejlődésvonalát megfogalmaztuk, akkor polémiában is az NDK-ban kutató egyes kollégáinkkal ezt az álláspontot fogalmaztuk meg. Ügy tűnik, hogy ez az álláspont, amely erre a szélesebb ölelésű irodalomra helyezi a hangsúlyt, nyert történelmi igazolást ilyen szempontból. Másrészt azonban az itt jelenlévő ellentmondások, problémák és kérdések kutatása és vitatása nyer egyre nagyobb hangsúlyt, mint például Lukács György szerepe ennek az irodalomnak a kibontakoztatásában. Ez az NDK és a Szovjetunió tudományosságában még ilyen szempontból nem került széles körű vitatásra, csak megemlítik. A mi fontos feladatunk ennek az egész kérdésnek további sok formában és több oldalról való (történelmi és elvi) tisztázása. Amiben még további feladatra lehettünk figyelmesek az NDK-ban: előtérbe került egy olyan szempont, amit mi beleértünk ugyan a megállapításainkba, de mi ilyen részletesen kutatni nem szoktunk: a népfrontpolitika, az antifasiszta ellenállás, a fasizmus elleni közös front és a kommunista párt; a szocialista irodalom és a marxizmus viszonya. Ezekről a kérdésekről (az antifasiszta harc egységfrontja, szervezete, a szocialista hagyományok és a szocialista irodalom szerepe) mi is szóltunk, de ha az NDK-beli konferencia filológiai és sok szempontból elvi színvonalát tekintjük, úgy tűnik, hogy ezekben a kérdésekben mi a legjobb munkáinkban is egy bizonyos elnagyoltságot tanúsítunk, és itt bizony mindnyájunknak sokkal alaposabban végig kell gondolni ezt a kérdést, elsősorban az 1935-től 44-ig terjedő korszak ilyesfajta össze-