Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Kézirattár - Tóth András: Levéltáraink irodalomtörténeti vonatkozású anyagáról

A Helytartótanácsi Levéltár anyagából tartalmilag legegységesebben irodalmi vonatkozásúak a könyvcenzúrára vonatkozó állománytestek, mégpedig az ún. „tárgyi állagok" között az „Acta revisionis librorum" c. iratanyag (1731— 1779), mely részben az országba behozott, ill. behozni szándékolt, részben pedig kinyomtatási engedélyre benyújtott könyvek felől tájékoztat. Tekintettel arra, hogy ez a feladat bizonyos években egyházi funkcionáriusokra (pl. az esztergomi érsekre) hárult, hasonló jellegű anyagot találhatunk adott korból az ún. „Acta religionaria" állagban, ill. az érseki levéltárban is. A helytartótanács 1783-ban bekövetkezett általános átszervezéséig a jozefinista kor első éveit illető anyag a cenzúraügyekkel foglalkozó előadók személyi állagaiban található. Az átszervezéskor ezt az ügykört külön ügyosztály, a „Departamentum revisionis librorum" vette át s látta el egészen 1848-ig. Ez az ügyosztály irányította a helytartótanács revizori hivatala, ill. az egyes cenzorok munkáját. Az ügyosztály által politikai szempontból jelentősnek minősített műveket végleges elbírálásra a Bécsben működő kormányszervek elé terjesztették fel. Csupán egy-két számadat az anyag terjedelmére: annak törzsét 146 iratcsomó és 63 kötet tanácsülési jegyzőkönyv alkotja (nem szólva a segédkönyvekről). A korábbiaktól eltérően — s ez tudománypolitikai szempontból jelentős — a cenzurális ügyekben a döntést nem a vallásügyi bizottság, hanem a helytartótanács teljes ülése hozta. Ha csupán a helytartótanácsi levéltár kitűnő alapleltárát forgatjuk, máris világosan látszik, milyen széles körű volt az ügyosztály munkája: az árverésre bocsátott (magán- és közkönyvtári eredetű) könyvanyag ellenőrzése, könyvbehozatal, nyomdák működése, kötelespéldány-kérdés, olvasókörök működése, kölcsönkönyvtárak, könyvkereskedések, kinyomtatásra kerülő könyvek, - előadásra kerülő vagy előadott színdarabok, újságírás •— mind az ügyosztály előadói kezén ment át. Ez az iratanyag kitűnően tükrözi irodalomtörténeti vonatkozásban is azt az ideológiai erjedést, mely a francia forradalom és a szabadságharc közötti emberöltőt jellemzi. A könyvvizsgálati osztály központi iratanyagát szervesen egészíti ki az ún. kebelbéli cenzúrahivatal (1785—1841) és a központi könyvbíráló szék (1840—• 1848) maradék iratanyaga. A részleteket illetően jelentősek a reformkori irodalom terén jelentős szerepet játszott, közismert Reseta János pesti cenzor iratai (1841—1848). Ez utóbbi anyagból értékes adatokat kaphatunk Pest élénk irodalmi életére. Kiegészítésként megjegyzendő, hogy számos, a cenzúrával kapcsolatos irodalomtörténeti jelentőségű dokumentum található természetesen nagykönyvtáraink kézirattáraiban is: ezek elsősorban cenzúrázott kéziratok, tiltott könyvek hivatalos jegyzékei, ill. a könyvbírálattal kapcsolatos egyéb hivatalos vagy magánjellegű megnyilatkozások. Egy másik irodalomtörténeti vonatkozásban sem jelentéktelen terület a protestánsok külföldi iskoláztatásával kapcsolatos engedélyek ügyei. Az iratokat (melyekben számos irodalomtörténeti szempontból sem jelentéktelen név szerepel) az „Acta studiosorum acatholicorum" állag (1743—1779), majd Szunyogh János referens anyaga, ill. a „Departamentum litterario-politicum" ügyosztály iratai tartalmazzák. Ennek az elsősorban az ország minden szintű oktatásügyével foglalkozó ügyosztálynak kimeríthetetlen gazdagságú iratanyaga (több mint 1000 iratcsomó) egy másik, irodalomtörténeti szempontból sem érdektelen: itt intézték az egyetemi és akadémiai professzorok kinevezésének ügyeit is. Az abszolutizmus kori levéltárak („D" szekció) anyagában kevés a kifejezetten irodalomtörténeti vonatkozású anyag: az is elsősorban cenzurális jellegű. A „Zeitungsoberredaktionshehörde" a hivatalos lap szerkesztésével kapcsolatos