Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Kézirattár - Taxner Ernő: Kézirattári kérdések

múzeumi gyűjtőmunkának azonban számos olyan területe van, amelynek nincs társintézménye Magyarországon. Ezek a területek a nemzeti kultúra jobb megismerése, a távlati közművelődés és a jövőbeni irodalomtörténeti kutatómunka szempontjából egyaránt alapvetően fontosak, ráadásul pedig többé-kevésbé összefüggenek a kézirattárak feladataival. Sokszor ez az összefüggés oly szoros, hogy az egyes gyűjtemények elválasztása vitathatatlanul meg sem oldható. Ugyanakkor az irodalmi múzeum kézirattárának és más archivális anyagot őrző tárainak gyűjtőköre tisztább, meghatározhatóbb a könyvtári (esetleg levéltári) keretekben működő kézirattárakénál, mivel az intézményt hivatása a kifejezett szépirodalomhoz köti. A szépírót ugyan nem mindig lehet elkülöníteni a tudóstól vagy politikustól, de a gyakorlatban mégis meghatározható, kit nem tekinthetünk a szépirodalomban jelentős személyiségnek. Ilyen alapon kimondható, hogy az irodalmi múzeum lemondhat tudósok és más, nem szépirodalmi műveket alkotó személyiségek kéziratainak gyűjtéséről. Magyarországon egyébként az utóbbi években egyre inkább teret nyer az a gyakorlat, hogy a múzeumok vállalják a szakterületükhöz tartozók kéziratának gyűjtését, így egyre jelentősebb a Nemzeti Galériában a képzőművészek, a Természettudományi Múzeumban a tudósok és az Orvostörténeti Múzeumban az orvosok kéziratainak gyűjtése. A Petőfi Irodalmi Múzeum egyik sajátossága, hogy könyvtára nem tölti be a könyvmúzeum szerepkörét. Ugyanakkor a nemzeti könyvmúzeumnak tekinthető Országos Széchényi Könyvtár kitűnő munkája sem vehet figyelembe bizonyos feladatokat, így pl. az írók könyvhagyatékának gyűjtését. Az első határesetek itt jelentkeznek. Gondolok a jegyzetelt és dedikált könyvekre. Ezekben az író mások és saját műveihez készített széljegyzetei, eszmefuttatásai, illetve dedikációi jellegük alapján kéziratos műveknek tekinthetők, vagyis megőrzésükre kézirattárat gondolhatnánk alkalmasnak. Gyakran azonban a széljegyzet vagy dedikáció majdnem vagy teljesen semmitmondó, máskor pedig szerzőjük jelentéktelen vagy másodlagos jelentőségű irodalmi személyiség, akitől hasonló terjedelmű kéziratot nem őriznénk meg. Végül gyakori az olyan eset is, amikor valakinek a jegyzetére vagy dedikációjára nem a jegyzetelő, illetve dedikáló személye, hanem a mű szerzője miatt kíváncsi a tudományos kutatás. Úgy gondolom, ilyen esetekben átmeneti megoldásra van szükség, vagyis az ilyen könyvnek egyaránt kell szerepelnie a könyvtár és kézirattár katalógusában, s akkor lényegében technikai részletkérdés (amit a könnyebb kezelhetőség szem előtt tartásával lehet megoldani), hogy a könyvtárban vagy kézirattárban helyezzük el magukat a tárgyakat. Hasonló határeseteket találunk az irodalmi múzeumok többi gyűjteményével kapcsolatban is. így nálunk a művészeti tár feladata az írók festett vagy fotografált képmását, életéből hasonló módokon megörökített képeit, műveikből egyes motívumokat kiemelő képdokumentumokat gyűjteni. Ezek — főleg az utóbbiak — nem csupán azért okozhatnak határkérdéseket, mert könyvekben (is) előfordulnak, de gyakran az előbbi példához hasonló jellegű írói szövegeket is hordoznak. Előfordul ilyesmi a dokumentumtárunkban őrzött lapkivágatokkal, valamint hangtárunk gépiratos másolataival is. Az utóbbi okozhatja a legnagyobb gondokat, mert a szóban nyilatkozó, emlékező író saját szövegét olvasva, időnként szükségesnek látja az elhangzottak és hangszalagon megőrzöttek lényeges írásbeli módosítását.