Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)
I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Kézirattár - Taxner Ernő: Kézirattári kérdések
A HAGYATÉKOK E G Y U T T - T A R T Á S A — AZ IRODALMI MÜZEUM LEHETŐSÉGE Kézirattárunk fejlődése lehetővé és szükségessé teszi, hogy néhány kérdéssel — belső munkánk gondjai mellett — szembenézzünk. Az első ilyen általános kérdés, hogy mi nem egy nagy könyvtár, hanem az irodalmi múzeum keretébe tartozunk. Elgondolkoztató azonban, hogy bővülnének-e lehetőségeink, ha önálló irodalmi archívummá alakulnánk át akár a múzeumi kereteken belül, akár azon kívül. Talán egyszerűsödne munkánk, de le kellene mondanunk az együttműködés néhány olyan formájáról, amelyek — véleményem szerint — csak az irodalmi múzeum keretében kínálkoznak. Minden kézirattár anyagát, részben szórványok és gyűjtemények, részben hagyatékok adják. Ebben az értelemben a gyűjteményeken egyfelől a kézirattár szórványaiból „összeálló" egy-egy író, irodalmár neve alatt csoportosított szórványgyűjteményeket, másfelől magángyűjtők vagy különböző szervek (kiadók, szerkesztőségek) birtokában valamiféle elv vagy gyakorlat talaján kialakult gyűjteményeket értek. Általában ezek a gyűjtemények sem csak kéziratokból állnak, bár erre azért akad példa. Nehezebb kérdés az írók (irodalmárok, tudósok, politikusok stb.) hagyatéka. A szó etimológiai értelmében hagyaték minden érték, amit az író hátrahagy. Ezen belül vannak tisztán szellemi értékek (pl. a művek), s vannak anyagiak, amelyeknek egy része fontos információkat szolgáltathat a jövő tudományos kutatásának, amely a hátrahagyó életének, alkotómunkájának és korának titkait akarja megfejteni. (A kéziratnak egyfelől kegyeleti, esetleg divat, másfelől tudományos információ értéke van.) író esetében fontos tudományos forrás (értékes információhordozó) minden hátramaradt kézirata (beleértve a publikált, a kiadatlan és a nem is nyilvánosságnak szánt írásokat) ; a róla készült és általa készített képek, fényképek, filmek, magnószalagok; az általa gyűjtött és használt fényképek, képek, filmek, magnószalagok, lemezek, könyvek (könyvtára) — köztük az általa és neki dedikált művek, jegyzetelt kötetek —, valamint iratai, használati tárgyai (később: relikviái), beleértve ruháit, bútorait, lakását, házát. Nem mindig könnyű eldönteni, hogy mindebből mi tartozik a kézirattár vagy irodalmi archívum gyűjtőkörébe. A személyi iratokat például — köztük a vasúti arcképes igazolványt — hagyományosan a kézirattár gyűjti, a többi relikviát azonban csak ritkán őrzi meg, noha — levéltári-archívumi értelemben — az előbbi sem az illető tevékenysége következtében létrejött írásanyag. Vannak olyan határesetek is, amikor még a ház falát (Babits esztergomi nyaralója) vagy az író szekrényét (Áprily Lajos szentgyörgypusztai házában) is kéziratnak tekinthetnénk, mert a rajta levő aláírások, kéziratos jegyzések ilyen értéket hordoznak. Számos olyan összetevője van tehát az írói hagyatékoknak — és itt a hagyaték fogalmát széles értelemben használjuk —, aminek gyűjtésére, megőrzésére, feldolgozására a kézirattár egyedül nem vállalkozhat, s amelyek egy irodalmi archívum keretében sem férnek el. Ezért gondolom azt, hogy az irodalmi kézirattár szempontjából az irodalmi múzeum keretébe való tartozás nemhogy hátrányt, de egyenesen előnyt jelent. Éppen az irodalmi múzeum vállalja azt a hagyatékot gyűjtő, megőrző, feldolgozó munkát, aminek csak egyik vonatkozását végezheti a kézirattár. Az irodalmi múzeum kézirattári munkájának bele kell illeszkednie az egész gyűjtemény gyarapításának, fejlesztésének koncepciójába. Ugyanakkor abból kell kiindulnunk, hogy a mi kézirattárunk csak kisebb és fiatalabb testvére a legnagyobb magyar kézirattáraknak, a
