Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Könyvtár és dokumentáció - B. Kozocsa Ildikó: Könyv- és kézirat-restaurálás a múzeumi gyűjteményekben

szerűen leoldható. Itt elérkeztünk ahhoz a problémához, amely akkor jelentkezik, amikor a kézirat már megsárgult, és a tinta- vagy ceruzaírás elhalványodott, néha szinte olvashatatlan. Hogyan lehet olvashatóvá tenni? A megkopott ceruzaírást felerősíteni nem lehet többé. Ha a szövegkörnyezetet meg lehet tisztítani a portól, az írás esetleg olvashatóbbá válik, de ez minden, amit tenni lehet. A halvány írás ultraviolett fényben vagy más fotóeljárás segítségével lefényképezhető. A vasgubacs-tinta állandó vagy túl erős nappali fény hatására fotókémiai rongálódást szenved, a benne lévő csersav pusztulása barna színű ásványi vasoxid képződését eredményezi, ezáltal gyakran már alig láthatóan világos színűvé válik a tinta. Az írás esetleg ultraviolett fénynél még jól olvasható és fényképezhető. Az eloxidált vasgubacs tinta eredeti fekete színe egyes esetekben még visszaállítható csersavas oldattal, más kémiai módszer alkalmazása azonban veszélyes és az eredmény is kétséges. A múlt század közepén feltalált alizarin és antracén tinták szintén csersavas jellegűek. A modern anilin tinták, ellentétben a régi vasgubacs, és főleg a koromból készült tintákkal, vízzel vagy alkohollal, hidegen vagy melegen oldhatók, tehát ezeket raktározásuk során a nedvességtől óvni kell. A gépírás és bélyegzőlenyomat festéke ugyan nem hatol be, mint a tinta, a papír rostjaiba, de nehezen száradó olaj- vagy glicerinoldó és -kötő anyagát lassan mégis felszívja a papír. Alkohollal vagy zsíroldó vegyszerekkel ugyancsak leoldható a másolópapírok festéke, amely ezenkívül könnyen kopik és halványodik is. Hogy megvédjük a kopástól a gépírásos szövegeket, nem sárguló műanyag oldattal vonhatjuk be, vagy laminálhatjuk azokat. A laminálás egyébként mai ismereteinket és lehetőségeinket számba véve egyik leggyorsabb és leggazdaságosabb megoldás nagy tömegű újkori rossz minőségű papírok, kéziratok és nyomtatványok konzerválására. Az eljáráshoz kétféle anyagot használnak: általában külföldön, főleg Amerikában és Olaszországban az acetát-cellulózt, Magyarországon inkább a polietilén fólia terjedt el, és egyre inkább külföldön is az a szakemberek véleménye, hogy a polietilén fólia alkalmasabb az acetát-cellulóznál, mert vékonyabb, nem vastagítja meg annyira a papírt, lágyabb, fizikai-kémiai tulajdonságai igen jók, és olcsóbb is a beszerzése. Nem változtatja meg annyira a vele laminált okmánynak, kéziratnak a jellegét. Egyetlen káros tulajdonságát ismerjük eddig a polietilén fóliának, hogy igen nehezen lehetett leoldani a laminált kéziratról, az acetát-cellulóz viszont szobahőmérsékleten acetonnal igen könnyen leoldható volt. A legújabb kísérletek azt bizonyítják, hogy a polietilént is viszonylag könnyen le lehet oldani. A mesterséges öregítési próbák azt mutatják, hogy ha a polietilén fólia idővel — ez csak 100—200 év múlva következik be — romlásnak indul, egyszerűen leporlik a papírról, tehát nem teszi tönkre az alatta lévő szöveget. Ha azonban észrevesszük a polietilén romlását, le is oldhatjuk különböző vegyszerekkel. Hogy a laminációs eljárás alkalmas-e a Petőfi Irodalmi Múzeum újkori anyagának a konzerválására, azt csak alapos vizsgálat dönthetné el, a minőségi vizsgálat után pedig mennyiségi felmérést kellene végezni annak megállapítására, hogy gazdaságos-e a múzeumnak laminátorgépet vásárolnia, vagy pedig megoldható ez bérmunkával is. Megjegyzem, hogy a bérmunka is meglehetősen drága, egy újságlapnak a laminálása 12—14—15 forintba kerül, a mérettől függően. Az OSZK-ban éppen a következő hetekben történik meg a laminátorgép beállítása, remélhetőleg még ebben az évben elkezdhetjük a kísérleteket: a hírlapállomány konzerválását kívánjuk ezen az úton megoldani.