Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

II. A MÚZEUM KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKÁJÁRÓL - Kiállítások - Baróti Dezső: Irodalom a tér dimenzióiban

Az előbbiekhez hasonlók a stílusirányzatokat bemutató kiállítások. Múzeumunk gyakorlatában ilyen eddig csak kevés szerepelt, pedig milyen szép, dekoratív lehetőségeket ígér egy-egy, pl. az irodalmi manierizmust, barokkot, rokokót, szecessziót, impresszionizmust, expresszionizmust és még néhány jelentős stílusirányzatot, akár világirodalmi vonatkozásaiban is bemutató kiállítás. A stílustörténeti kiállítások varázsát ugyan a legtöbb esetben a képzőművészeti párhuzam gyanánt kiállított festmények, bútorok és egyéb iparművészeti jellegű tárgyak adják meg, de egy körültekintő rendezés látványukat könnyen alárendelheti az irodalomtörténeti igényű tematikának. A stílustörténeti kiállítások, különösen ha nem szorítkoznak pusztán a stílusra, hanem eszmei, tartalmi összefüggésekre is kitekintenek, már erősen közelállnak az irodalomtörténeti korszakokat bemutató kiállításokhoz. Egyik kiindulási pontjuk a kor uralkodó eszméinek, stílusirányának, írói csoportosulásainak, általában irodalmi életének és közönségének történeti, közelebbről művelődéstörténeti összefüggéseikkel együtt történő bemutatása lehet. Ha ezen a kereten belül maradunk, logikusan felépített kiállításokat tervezhetünk meg. Jogos igény, hogy az írói pályák áttekintése az ilyen célkitűzésű kiállítások esetében se maradjon el. Bemutatásuk azonban könnyen madártávlatúvá zsugorodhat össze, vagy pedig a kor általános jegyei fölé emelkedve, az egyes írói művek bemutatására szánt emlékkiállítások sorozatává alakulhat át, de még ebben az esetben is fenyeget az a veszély, hogy az írók külön világában nem eléggé mélyedünk el. A problémák jórészt abból adódnak, hogy ilyen esetekben tulajdonképp kétfajta kiállítási típust kell összeegyeztetnünk, ami elméletben persze sokkal könnyebb, mint a sokfajta tényezőnek alárendelt gyakorlatban. Arra is érdemes felfigyelnünk, hogy a nagyobb egységet bemutató kiállítások, ha valóban mondani akarunk velük valamit, sok helyet igényelnek, s a közönség számára is gyakran hosszadalmasnak, terjedelmesnek tűnhetnek fel. Ezért legalábbis érdemes elgondolkoznunk azon, hogy nagyobb korszakoknak egyetlenegy kiállításon belül történő bemutatása helyett nem célszerűbb-e a közönség által könnyebben áttekinthető kisebb korszeletek bemutatására törekednünk? Az elmondottak jegyében meglehetősen problematikusnak látjuk azokat a kísérleteket, amelyek egy nemzeti irodalom egész történetét egyetlenegy kiállításon vagy kiállítássorozaton akarják végigtekinteni. Az irodalomtörténeti folyamat, az irányzatok bonyolult útja és egymásbajátszása épp olyan nehéz, a kiállítás eszközeivel egyes esetekben egyenesen megoldhatatlan feladatot ró a rendezőre, mint történelmi-társadalmi összefüggések érzékeltetése. De ha még ezek a problémák esetleg akár némi kompromisszum árán megoldhatók lennének, még mindig megmarad az a nem csupán technikai jellegű probléma, hogy pl. a magyar irodalom történetének bemutatása, szerény számítással is, 25—30 termet igényelne. Ennyi helyet a mi múzeumunk például csak az egyéb, időszaki kiállítások lehetőségének feláldozásával tudna biztosítani. További problémát jelent, hogy egy ilyen nagyméretű kiállítás végigtekintése a közönségtől több órás figyelmet követelne meg. Sokkal elmélyedőbbet, mint egy képtár látogatása esetében, mert a nézőnek nemcsak képekre és tárgyakra kell koncentrálnia, hanem szövegekre is, hiszen még a legvizuálisabban megrendezett irodalmi kiállítás sem lehet meg írott szövegek, mégpedig nemegyszer elmélyült olvasást kívánó idézetek nélkül. . Múzeumunk egyébként még 1958-ban elkészítette az egész magyar irodalom történetét felölelő nagy kiállítás terveit, néhány évvel később pedig megnyitotta