Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

II. A MÚZEUM KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKÁJÁRÓL - Kiállítások - Baróti Dezső: Irodalom a tér dimenzióiban

Bessenyei, Petőfi, Csokonai, Ady, Juhász Gyula, Móricz Zsigmond, József Attila és Radnóti Miklós emlékezetére s külföldről is általában ilyen jellegű kiállításokat fogadott. (Dosztojevszkij, Krleza, Heine, Majakovszkij stb.) Az ilyen kiállítások tematikája rendszerint az életrajzhoz kapcsolódik. Az író szülőházának, tartózkodási helyeinek, baráti körének, szerelmeinek képekkel történő bemutatása általában egyszerű feladat, az életrajzot illusztráló írásos életrajzi dokumentumok (anyakönyvi kivonatok, iskolai bizonyítványok, szerződések stb.) kiállítása sem ütközik nehézségekbe. Nem okoz nehézséget az írói pálya legjelentősebb eseményeinek bemutatása sem. Kiállíthatok műveinek egyes kiadásai, a folyóiratok, ahová dolgozott, a kritikai fogadtatás dokumentumai. Az előbbieknél is könnyebb, mindössze alapos végiggondolást kíván annak a történelmi-társadalmi környezetnek a megrajzolása, amelyben az író élt és dolgozott. A feladat viszonylagos egyszerűsége, s a rendelkezésre álló anyag bősége arra csábít, hogy a rendező vagy egyáltalán ne, vagy pedig csak kismértékben lépje túl az említett határokat. A biográfiai felépítésű kiállítások irodalomtörténeti anyaga rendszerint az az író világát, vagy a kort bemutató bútorokból, emléktárgyakból, az író könyveinek különböző kiadásaiból, kéziratokból, és különösképp az írót, a környezetét, a kort ábrázoló képekből (a modern irodalom esetében jórészt fényképekből) s az író műveinek illusztrációiból áll. Mindez rendszerint a biográfia, vagy egy szélesebb értelemben vett pályakép dokumentumanyaga gyanánt kerül elő, s az, ami ilyenkor a művek világából bemutatható, szintén jórészt a biográfiába ágyazódik bele, és leginkább azt illusztrálja. így pl. az életrajz egyes állomásait megvilágító idézetekkel, amelyeknek ilyenkor nem az esztétikai kisugárzása, hanem puszta dokumentumértéke dominál. Az eredetiben kiállított néhány kötet, vagy a kötetből vett egy-egy mű kézirata, az ilyen típusú kiállításokon szintén a pályaképnek van alárendelve, a pályaképhez mindenütt hozzáértve a történelmi-társadalmi környezet bemutatását is. Az író eszmevilágának, politikai és esztétikai nézeteinek rendszerint leginkább egy-egy szövegrész segítségével történő bemutatása is jól elfér a pályaképek keretében. Ami nehezebben fér el, az a mű sajátos világa. Ebből is a legkönnyebben az, ami a hagyományos pozitivista irodalomszemlélet érdeklődési körébe tartozott, így a művekben előkerülő helyszínrajz, az egyes alakok valóságos vagy feltételezett modelljei, a szerelmi líra esetében a múzsák, esetleg emléktárgyaik, a mű irodalmi mintaképei. Mindez nem kevés, sőt nem egy esetben a most említett határokon belül is érdekes kiállítások rendezhetők meg. Van olyan felfogás, hogy az irodalmi kiállítások nem is léphetik túl a társadalmi-történeti keretbe beágyazott pályakép határait. Mégpedig azért nem, mert a rendelkezésünkre álló látható anyag ,,nyelvezeté"-vel a művek sajátos esztétikumából még annyit sem tud elmondani, amennyit a szavak nyelvén akár egy erősen a felszínen mozgó elemzés elmond. Mégis az a helyzet, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben, tudatosan vagy nem tudatosan a legtöbb irodalmi kiállítás törekszik arra, hogy a művek esztétikumából is megmutasson valamit. De mivel ezt csak ritkán tudja a rendelkezésére álló képek és tárgyak segítségével elmondani, a kiállítási installáció, az anyag bemutatásának, elrendezésének esztétikai igényű eszközeivel, vagy a műhöz készült illusztrációk segítségével próbálja megsejtetni. Az irodalmi alkotások esztétikumának ilyenfajta „lefordítása", vagy még inkább „újjáalkotása" azonban a legnehezebb feladatok közé tartozik, és azzal a nagy veszéllyel