Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

II. A MÚZEUM KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKÁJÁRÓL - Kiállítások - Baróti Dezső: Irodalom a tér dimenzióiban

KAZINCZY EGYKORI LAKÓHAZA SZÉPHALMON az otthon apró díszei és használati tárgyai, s az otthont esetleg körülvevő kert is érintetlenül ránk maradtak. Ilyen esetekben valóságos kis múzeumát kapjuk az író intim környezetének, s ha ezt a látogatók számára is hozzáférhetővé tesszük, akár egy olyan különleges típusú irodalmi „kiállításról" beszélhetünk, i amelyet még maga az író rendezett be nekünk. A nagy írók közvetlen környezete iránti érdeklődés, egyes esetben valóságos kultusz, különben úgy látszik, teljesen spontán módon született meg. Mégpedig jóval korábban, mint ahogy az ilyen emlékhelyeknek gondozására vagy éppenséggel az irodalmi muzeológia lehetőségeire bárki gondolt volna. Első megnyilvánulásait alighanem a XVIII. század végén kereshetjük s a legbeszédesebb (és a legjobban feldolgozott) megnyilatkozásaival pedig Rousseau egykori lakóhelyeinek már az író életében elkezdődött kultuszában s az erről szóló egykorú beszámolókban találkozunk. Még élt és írt, amikor már érzelmes utazók serege áhítattal, vagy hogy egy egykorú vallomás szavait idézzük, „megrendüléssel" kereste fel azokat a helyeket, ahol valaha is megfordult, így a Helvécia, Szavoja vagy a Dauphiné tájait, köztük a bienne-i tó Szent Péterszigetét, s különösen első sírját Ermenonville-ben ,,a sziget nyárfái alatt". S bár az utazók egy részét inkább a Rousseau szemével nézett tájak vadregényessége vagy épp rusztikus egyszerűsége, mintsem lakása és ránk maradt emléktárgyai érdekelték, a legtöbben az utóbbiak előtt is kegyelettel álltak meg s állnak meg ma is. így zarándokolt el hozzá, hogy csak két idekívánkozó példát említsek meg, Teleki József, aki 1761-ben, tehát még életében kereste fel s ízes leírást adott „csinosság nélkül való szobájáról, szegény állapotáról és élésének módjáról", s egy csaknem két évszázaddal később ott járt magyar utazó, Radnóti Miklós pedig Csokonai verssorait mormolva fordult meg a híres nyárfák alatt. A Rousseau-kultusz természetesen csak az egyik, bár kétségtelenül a legbeszédesebb megnyilatkozása az irodalmi emlékhelyek iránti érdeklődésnek, de a XVIII. század végétől még nem kevés időnek kellett eltelnie addig, amíg 133