V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
MARTINKÓ ANDRÁS: Alkotásmód és kronológia
őszén, az év elején, akár 1844 végén? — Hasonlóképpen szinte elképzelhetetlen, hogy Az utósó embert és A jó öreg kocsmárost alig 1—2 hét válassza el egymástól (1845. szept. 10—24 - illetve aug. 20.—szept. 8.). És mivel az utóbbi alá az első közléskor (Pesti Divatlap 1845. nov. 10.) a költő ezt írta: „Szeptember 1845", ennek keletkezési ideje bizonyára egyezik a kiadásokban feltüntetett idővel, de Az utósó ember (megj. 1846. máj. 21.!) kronológiai helyét csak az összes Költemények-ben elfoglalt helye és a ..Pest" megjelölés ..indokolja". — Máskor a ciklusba „idegen testnek" beékelődését valami külső, a saját élményfolyamatban nem szervesen kapcsolódó hatás magyarázhatja, mint pl. A pusztai találkozás (1845. okt. 16.—nov. 25.) feltételezett dátumát esetleg a Lenauval és K. Beckkel való „találkozás" olvasmányok révén. Másrészt a ciklustörést gyakran követő vagy egyszerűen olyan „üres" szakaszok, melyekben egy (érzelmi, eszmei, magatartásbeli stb.) ciklus lezárul úgy, hogy közvetlenül nem követi egy másik, a kronológia szempontjából meglehetős bizonytalanságban hagynak, de egyben meglehetős pontossággal el is igazítanak. Tudniillik az ilyen szakaszok vagy üres járatok (utánérzések, önismétlések, rutinmunkák, fordítások stb.), vagy visszaemlékező (egy már nem eleven élményt csapoló) versek, esetleg alkalmi: a költőtől vállalt, magára vett vagy mástól rá rótt feladatok teljesítése töltik ki. Példa kell. Az 1845 márciusa s augusztusa közé eső időszak termése — esetleg kronológiailag egyszerűen csak erre az időre beosztott versek — szolgáltathatnak mutatós példát erre. Az említett időszakaszban szemmel láthatólag semmi tartósabb ciklusképző erő nem szabályozza a versek külső és belső formáját. Érdemes megnézni: a Cipruslombok után milyen heterogén, sokszor hajánál fogva előráncigált vagy mohón felkapott alkalmi tematika keveredikkavarodik a Pesttől, Orbántól, a Felvidékre datált verseken át a Honderühözig s az Egy hajfürthözig, — míg fel nem csendül a következő ciklust nyitó, szabad lélegzetű boldog hang: Szép vidéknek szépséges leánya... Nem kevésbé beszédes 1846 nyara is. A Levél Várady Antalhoz és a Csalogányok és pacsirták közt — egy vers (A nép) kivételével — csupa kötet-töltelék, csupa érdektelenség. Ilyen töltelék-versek Petőfinek legaktívabb korszakaiban is vannak (még 1848 elején is!), funkciójukról alább ejtek szót. Az előbb említett szakaszok termése és a töltelék-versek kronológiailag a „leggyanúsabbak", ezek okozzák a legtöbb fejtörést. Petőfi ugyanis, ha az alkotó folyamat akadozik (mondjuk: nem akaródzik neki írni, mert ez is előfordul), gyakran kap elő korábban született és meg is írt, de akkor valamilyen okból félretett verset. Kötetei összeállításakor pedig Petőfi igyekszik egyrészt költői „termelését" folyamatosnak feltüntetni (ezért az egyes — a helymegjelölésből kikövetkeztethető —• időszakaszokra arányosan osztja el verseit), másrészt igyekszik az előző kötet-ritmust fenntartani, s ha abból a kronológiai szakaszból nincsen megfelelő „ütemű" vers vagy verscsoport, beiktat korábban született, régen hevertetett verseket is, melyéket aztán a kiadások hűségesen hoznak — mit is tehetnének egyebet? — a Petőfi adta helyen. Pedig — hogy csak egynéhány példát mondjunk — a későbbiekben nyilvánvaló lesz, hogy A toronyban delet harangoznak, Gyors a madár, gyors a szélvész vagy éppen a Piroslik a kecskerágó nem 1845. február-márciusi termés, ahogy a Szőke asszony, szőke asszony ..., Bíró, bíró, hivatalod ..., a Panyó Panni, A szerelem országa, Kinn a ménes, kinn a pusztán ... is aligha 1847-es versek, — de legalábbis nem a kiadásokban megjelölt helyük a kronológiai helyük is.
