V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

MIKLÓS RÓBERT: Egy Petőfi-emlékhelyről — menet közben

AHOL PETŐFI ÁTKELT A TISZÄN „klasszikus" arányait: egyharmad falmagasság — nyújtózás nélkül is elérem ereszét —, kétharmad nádtető, mesterien rakott nádtető. Boldogan nyugtázom: ezt Petőfi is így látta, hisz Délről jövet itt érte el a falu első házát. A késő délelőtti órák napfénye millió karáttal verődik vissza a hófehér falakról. A ház gazdája — közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez — nem igen érti, mit nézek én annyit ezen a rissz-rossz házon, amikor benn a faluban „városi villák" épülnek. Beszélgetésünk mégis csak megindul: — Aztán hallott-e arról, kedves Bátyám, hogy Petőfi is járt itt a maguk falujában? Válasza meghökkentett: — Nem én, soha nem hallottam. — Apja, nagyapja soha nem beszélt ilyenről? — Nem olyan ember volt az én apán, meg nagyapám sem. Nem voltak azok olyan mesélősek. Dolgoztak szakadásig. Nem volt azoknak érkezésük arra, hogy a gyerekeknek meséljenek. Nagyapámra meg jószerént alig emlékszem. Tudja, nagyot fordult itt is a világ. Téesz nyugdíj, meg öregek napközije. Nem ismertek azok ilyet. Dolgoztak, míg éltek. Mondaná is már szaporán, mennyire megváltozott itt minden, mert nem is olyan nehéz szóra bírni ezt a kemény fajtát sem. Egy valami azért megüti a fülem: öregek napközi otthona. Itt legalább együtt találom a falu öregjeit, ha az egyik nem, akkor a másik csak megőrzött valamit az ősök elbeszéléseiből. Tévedtem. Hamar ráálltak a beszédre. Azt azonban, amit mondtak, még csak legendáknak sem lehet minősíteni, legfeljebb legenda foszlányoknak.