V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
GERSKOVICS, A. ALEXANDR: A „Tigris és hiéna" — Részlet a szerző „Petőfi költői színháza" című könyvéből
hatalmukban tartó korabeli nézetek között, melyek szerint a színház nem költészet és a drámaírónak ,,el kell tűnnie" művében. Ám amikor eljut a darab kulminációs pontjára, nem tartja be a játékszabályokat. Miközben a számára új műfajt elsajátította, hol Shakespeare, hol a francia romantikusok kelléktárából merített — de aztán a hagyományt megtörve, önmagát adta, minőségileg újat hozott létre, a magyar színpad reformátoraként lépett fel. Művészi szempontból tehát a Tigris és hiéna a romantikus és realista stílus ütközőpontján alkotó lírai költő bámulatosan egyenetlen műve. A költő arra törekedett, hogy a színházművészetet közel vigye a néphez, a színházat népi látványossággá tegye. Innen ered drámájának új tartalmi struktúrája és az előadás felépítésének új elve. Petőfi nemcsak szerzője volt színműveinek, de — képzeletében — jelentős mértékben az előadás rendezője is. Mindenképpen meg akarta változtatni a színpadtechnikát, a színházi kánonokat. Nincs a magyar dráma történetében Petőfiéig olyan mű, amely szabadabb és nyíltabb felépítésű lenne, mint a Tigris és hiéna. (...) Petőfi drámájában minden tömör, meghatározott, nincs terjengősség. A szűkszavú dialógus, felesleges összekötő „hidak" elhagyása, a szemléletes és szép nyelv költői remekművé emeli a drámát. Hőseinek beszéde bővelkedik metaforákban, a magyar költészetre jellemző azonosításokban, mint például „korsó-hold", „serleg-csillag". Igaz, a Tigris és hiéna költői szűkszavúsága még nem kapcsolódik össze szervesen a szereplők jellemével, cselekedeteivel. De így is Petőfi volt az, aki elsőként alkalmazta drámában az élő társalgási nyelvet. Számunkra különösen fontos Petőfi dramaturgiai nyelvének az az értékelése, amelyet Martinkó András adott, aki ugyan osztja elődei kétségét Petőfi drámaírói tehetségét illetően, de megjegyzi, hogy „Petőfi drámája minden szavában, minden fordulatában természetesen, elevenen hat.. ." J1 A Tigris és hiéna minden nyelvi átdolgozás nélkül bemutatható a mai színpadon, ami nem mondható el az akkor írott színdarabok túlnyomó többségéről. Alighanem éppen a darab nyelvében nyilvánult meg a dramaturgia realista, népi eleme. Petőfi drámai stílusának érdekes vonása, hogy nem fél hőseinek „kompromittálásától". Mintegy önmagát állítja a helyükre és arra készteti őket, hogy a legteljesebb fesztelenséggel cselekedjenek és beszéljenek. Különösen sikerült Petőfi nőalakjainak beszéd útján történő jellemzése. A női főszereplők, úgy tetszik, mélyebben és sokoldalúbban kidolgozottak, mint a férfiak. Kazimir Károly joggal gondolta, hogy a magyar drámairodalomban — a Bánk bán Gertrudját kivéve — nincs erőteljesebb drámai nőalak, mint Predszláva, akinek nyelve „olyan modern, olyan iróniával telt és olyan gyönyörűen hangzik, hogy jobb drámakezdetet kívánni sem lehet". 12 A népnyelv széles körű alkalmazására jó példa a darabban Sülülü, aki sokban emlékeztet a Lear király bolondjára (valaha Petőfi is játszotta). A Tigris és hiéna bolondja nem csupán éles nyelvű ember, hanem elsősorban filozófus. Tréfái voltaképpen különc módon kifejezett igazságok. (...) A Tigris és hiéna színpadi sorsa valóságos bűnügyi regény. 1846. január 7-én a Bírálóbizottság egyhangúlag elfogadta előadásra, „némely keményebb kifejezések szelídítésének ajánlása mellett". Bár néhány színész idegenkedett 11 MARTINKÓ ANDRÁS: i. m. 141. '2 KAZIMIR KÁROLY „Bevezető" c. rendezői magyarázatának kéziratából idézzük.
