V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

MARTINKÓ ANDRÁS: Alkotásmód és kronológia

MARTINKÖ ANDRÁS ALKOTÁSMÓD ÉS KRONOLÓGIA Adva van egy nagy költő, akinek költői pályája mindössze 11 évet, sőt a „zsengéket" (helytelenül) leszámítva, mindössze 7 évet ölel fel; adva van továbbá az a körülmény, hogy Petőfi kéziratainak első fogalmazványában (bár ilyen nagyon kevés maradt fenn), sőt olykor a tisztázatban, sőt az első publikálás során is gyakran napra megadja — egyelőre fogadjuk el így — egy-egy költemény keletkezésének idejét; verses köteteiben költeményeit évek szerint csoportosítja, az 1847 márciusában megjelent Összes Költeményekben s ennek több kiadást megért kétkötetes zsebkiadás formájában — ahol egyéb­ként a korábbi kiadások sorrendjén nem változtat — a keletkezés helyét is megadja. Hasonló elvet követ a kötetbe szedett (de így meg nem jelent) 1847-es versek esetében. Ismeretes az is, hogy az 1848-ban keletkezett kisebb költe­ményekből (illetve azok egy részéből) is készített Petőfi egy összeállítást — hasonló elvek alapján. 1 Ennyi „filológiai" elővigyázatosság mellett akadhat még komoly krono­lógiai probléma Petőfi életművével kapcsolatban? — kérdezhetik joggal. Leg­feljebb a nagyobb időhatárok közt megjelenő zsebkönyvekben, naptárakban, másféle kiadványokban megjelent, főleg pedig később előkerült, Petőfitől sem ki nem adott, sem kötetbe nem iktatott (s évszámot, keletkezési helyet sem jelző) versek jelenthetnek problémát. De a kézírás (ha van kézirat), a vers tartalma, a biológiai és emberi, eszmei életrajz, a művészi fejlődés, a kedély­világ stb. valamely használható utalása, sőt még a verselési technika ilyen­kor is elég támpontot adhat, hogy valamely kielégítően megközelítő datálást adhassunk . .. A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. Nem pedig legelsősorban azért, mert Petőfi költői pályájának sajnálatos rövidsége s e rövid idő alatt kibontott, káprázatosan sokszínű változatossága miatt még egy hónapnyi „tű­rés" is durva megmunkálást jelent a lehető legpontosabb kronológiában, kö­vetkezésképpen zavarokra, tévedésekre, ellentmondásokra vezet a költői pálya­képről vagy a költői-írói fejlődésnek egy-egy szakaszáról, sőt akár csak egy­egy műről készült monográfiákban, tanulmányokban. Petőfiben — más, sze­rencsésebb életsorsú költőkhöz viszonyítva — a költői fejlődés olyan időbeli 1 PÖM. VII. k. 1964. 600—604.

Next

/
Oldalképek
Tartalom