V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
SŐTÉR ISTVÁN: A megfiatalodó történelem hőse
SÖTÉR ISTVÁN : A MEGFIATALODÓ TÖRTÉNELEM HŐSE* Nyitott könyv előttünk Petőfi élete. Ezt a könyvet ő nyitotta ki, midőn költői alkotóerejének hét, termékeny esztendejét verseinek naplószerű folyamatosságával szinte napról napra rögzítette. De könyvként nyitotta ki előttünk Petőfi életét a kutatás is, mely a halála utáni évektől kezdve annyi odaadással és ügyszeretettel nyomozta vándorlásai és tartózkodási helyeit, találkozásait és olvasmányait, szerelmeit és barátságait. Mégis mennyi minden maradt, amiről Petőfi nem vallott verseiben — mennyi minden, amit a kutatás sem tudott hiánytalanul rekonstruálni. Születésének helye éppúgy viták alkalmául szolgál, mint halálának története. Életének legfontosabb fordulópontjait homály veszi körül, mintha az érés, az önmagára találás folyamataiba nem lenne szabad bepillantanunk. Pedig mennyire szeretnők ismerni az 1846-os év télutójának Petőfijét — az életrajznak azt a kurta szakaszát, mely földrajzilag két Duna menti község, Szalkszentmárton és Dömsöd közé helyeződik. Petőfi tudatos, forradalmi programja ugyanis ekkor és ezeken a helyeken fogalmazódik meg. Költemény is alig árul el valamit 1849 első heteinek Petőfijéről, az erdélyi hadsereghez érkező költő együttlétéről példaképével, Bem tábornokkal, pedig ezeket a heteket Petőfi élete beteljesültének érezhetjük, hisz ekkor valóban megtalálta azt, amit keresett, ekkor olvadt egybe igazán a forradalom fegyveres népével. Az újabb kutatás látomásként idézi föl előttünk halálának körülményeit : a nyári alkonyatban kiürült csatateret látunk, s ebben a széles, néptelen tájban, egymagában Petőfit. Abban a korban, mely Segesvár után csakhamar beköszöntött, ugyanígy egymagára maradt volna. Pedig ha valaki, úgy ő sohasem volt magányos. Kevés költő szenvedett annyit, mint ő, és még kevesebben diadalmaskodtak úgy szenvedéseken és nélkülözéseken, ahogyan Petőfi tudott. Az életöröm és az életerő sűrített foglalatának tekinthetjük életét és költészetét. A forradalomhoz is az életöröm vitte el: gyűlölte az élet ellenségeit, s a boldog életben népét, az egész emberiséget részesíteni kívánta. Petőfit ma is János vitéz testesíti meg számunkra : a hős, aki a halált legyőzi, a sötétséget eloszlatja, s eljut az embernek tetsző, boldog élet vizeihez. * Elhangzott 1972. december 30-án a Petőfi-Emlékkiállítás megnyitásán.
